Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa. A főiskola története 1531-1895, 1896

22 —

Az önbíráskodásról.

sura delicto commensuratam non subterfugiet. Qui aliquo convitii genere vel scommate popularium aliquem aifeceiit den. 25, privabitur, percussor autem fratris, vel lenissimo ictu primo den. 50, secundo 100, tertio eliminationis ignominiosae poenam sustinebit.

mért büntetést el nem kerüli. Ki bármely szitkozódással vagy káromlással illet valakit a nép közöl, 25 den. bírságot fizet, a társával verekedő legkisebb sértés esetén is első Ízben 50, másodízben 100 dénárt fizet birságul, harmadizben az elutasítás gyalázatos büntetésével sujtassék.

A magyar nyelv tilos használatáról.

XII. Lex.

Usum nativi sermonis, tum intus, tum foris interdictum esse volumus. Latina quisque loquatur lingua, sic enim Romanae facundiae copia aquiri et solet et potest. Plagaster pro die et nocte den. 1, amittet, signum aut ferulam quivis sine bile et ran core multo convitiisque recipiat, nulla temeritatis audacia praesumpta abjiciat et Romauae cursum linguae turbet. Secus facturo correctio et poena den. 10 superveniet.

12. Törvény.

Az anyanyelv használatát úgy künn, mint benn megtiltjuk. Mindenki latin nyelven beszéljen, mert csak igy lehet és igy szokás a római ékfs beszédben gyakorlottságot nyerni. A törvényszegő egy egész napra 1 den. bírságot fizessen, a büntetőjegyet vagy táblácskát mindenki harag, nagy zúgolódás és szit- kozódás nélkül viselje, azt meggondolatlan vakmerőséggel ledobni ne merészelje, és a latin nyelven való beszélést akkor se hagyja el, a másként tevőnek büntetése dorgálás és 10 dénár pénzbírság legyen.

E törvény a korszak azon gondolkozásmódját tükrözi vissza, hogy a latin nyelvnek a magyar nyelv, vagy bármely anyanyelv föltétlenül mögötte áll úgy fontossága, mint hasznosságára nézve, s e nézetnek az iskola, valamint a legnagyobb tudósok is hódolni voltak kénytelenek; a latin nyelv sikeres tanitásáért mindent elkövettek, mert az elért sikertől függött az iskola jó hírneve és dicsősége. A ferula mit a szegény magyar nyelv boldogtalan kiojtöje azonnal viselni tartozott egy zsinegen lóggó fatáblácska volt, melyet a törvény ellen vétőnek nyakába akasztottak, s azt mindaddig viselni tartozott, mig újabb vétő nem akadt, a mi viszont azon czélból történt hogy a tanulók egymást ellenőrizzék a latin nyelv érdekében’ és a saját érdekükben.