Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1894

I. A dunánt. ev. ref. e. ker. pápai főiskolája történetéből.

41 a prot. lelkészek compromittálására volt szánva, mintegy szolgálatában a pozsonyi „delegatum judiciumnak." Mindegy volt, hogy bár a kihallgatott 18 tanú után nem lehetett is bűnösségüket bebizonyitani, azért mind a pápai ref. egyház, mind a pápai főiskola kényteln volt kiszolgáltatni a meg nem szűnő hajsza áldozataiul az elébbi az egyház lelkészét Séllyei Istvánt, emez az iskola rector-professorát Kocsi Csergő Bálintot. Az a sánta ember még sokáig nyomozás tárgyát képezte és Csúzi Pál az őrség alkapitánya ezt vallja róla, „tudom hogy három évvel előbb megfordult városunkban egy sánta embor s miután gyanú támadt ellene, elfogatását rendeltem, de szagot kapván kereket oldott." Firducz Miklós veszprémi lakos vallja, hogy „hallottam, de nem láttam, hogy Erdélyből egy sánta ember járt vidékünkön a helyzet s vidéke kikémlelése végett.*) Rövid idő múlva a pozsonyi „delegatum judicium" előtt találjuk Séllyei Istvánt és Kocsi Csergő Bálintot, azután amazt a borencsi, emezt a lipótvári börtön fogadta falai közé egészen a következő év tavaszáig. Ekkur mindkét helyről megindittattak a toglyok, hogy a gályákra szállítják őket, s marcz. 25-én Bécs mellett találkozott Pápa két vértanuja egymással, ezen a szomorú utón „Séllyeit már kétfelől kell karonfogni, hogy a többiekkel haladhasson és mégis bántalmazzák. Kocsi Cs. Bálint, hogy az öregekről elfordítsa a verést, önként hátul marad."**) Igy halad az a szomorú menet azon az uton, a mely a nápolyi gályákhoz vezet. De térjünk vissza az elárvult iskolákhoz, melynek kebelében két évtized múlva 1694-ben látjuk újra a nápolyi gályákról haza szabadulása után Kocsi Csergő Bílintot, ki a gályákon kiállott szenvedéseik történetét is megírta, s munkája ez események történelmére nézve első rangú kútfő. Az ő emlékiratából látjuk, hogy utóbb, a mikor már a kurucz zendülésben való veszességüket sem lehetett a protestáns vádlott lelkészekre rábizonyítani, nem is azért, hanem tisztán protestáns vallásukért vették őket üldözőbe, mert maga az udvar táplálta azon meggyőződést, hogy prot. alattvalói neki csak veszedelmére van*) Magyar Prot. Egyli. és ísk. Figyelm. 1874. 481. 1. **) Farkas J. hitbajnokaink és vértanúink 95. 1.