Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1893

II. A növényi sejt.

49 sodrony, melyek nem ágoznak el, hanem végig lehet nézni rajtok. A fiatal fa képződéséről azt mondja, mit Malpighi, hogy t. i. a kéreg belső részéből lesz. Leeuwenhock a górcsövet tökéletesitette, az áteső fénnyel való vizsgálódást hozta be, felfedezte, hogy a másodlagos fá­ban nem spirális, hanem pettyes edények vannak és a sejtek­ben a kristályokat. Százhúsz esztendeig nem jelent meg olyan munka, mely Malpighi és Grew munkái mellé lett volna állitható értékre és tartalomra nézve, mert a XVIII-ik század botanikusai Linné vezetése alatt rendszertannal foglalkoztak, arra forditották figyelmüket ós idejüket, sőt az egyetlen nevezetesebb botanikus, Wolf Gáspár a ki növényboncztannal foglalkozott, az is téves uton járt, mert „Theoria generationis" czimü müvében felveszi, hogy a növény kezdetben kocsonyás anyag, melyben csak később lépnek fel pórusok, melyek a növénynek sejtes szer­kezetet adnak. Ami egészen ellenkezik Grew azon állitásával, hogy pl. a parenehym sejthártya nem likacsos, hanem töké­letesen zárt. Ezt a tételt H. v. Mohi*) is elfogadta, jólehet eleinte a Wolf-féle theoria hatása alatt álva, a sejtközti anyag­ról azt mondja, hogy a sejtek egynemű, szerves enyvhez ha­sonló anyagba vannak beágyazva, tehát a sejtek nincsenek közvetlenül egymás mellett és egymással összenőve, mint azt a német phytotomok felteszik." Frank**) pedig a protoplasma folytonosságára nézve azt mondja, hogy két szomszédos sejt között a válaszfal likacsos és azokon át finom plasma szálak kötik össze azon sejtek protoplasmáját, amint ezt Tangl az Areca oleraceanál chlor­zinkjod oldattal kimutatta a plasma barna szinezedése folytán­Ez megint összefüggésben van Wiesner***) azon tételével, hogy a sejt minden része piasomból van összetéve ós a nö­vényi szervezet minden részében piasom van; más helyen az idioplasmaról azt mondja, hogy azok a változások, melyek a *) H. v. Mohi. Erläuterung u. Vertheidig. meinet stb. Tubing. 1836. **) Frank A. B. dr. Lehrbuch d. Botanik. Leipzig, 1892. p. 10. ***) Wiesuer Jul. Die Elementarstuctur uad das Wachst, stb. Wien 1892. i

Next

/
Thumbnails
Contents