Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1893

I. A Faust-monda keletkezése és legrégibb prózai feldolgozása.

23 lágosan kifejezi, a mikor igy szól: Jedoch dass auch nicht Alles, was züchtige Ohren und Herzen betrüben möcht, soll erzählt werden." ') Egy másik helyen meg ezt mondja: „Derohalben ich der Meinung gar nicht bin, dass ich durch dieses Buch die Jungend zu Lust und Lieb der verfluchten Schwarzkunst wolle anreizen und verursachen, sondern vielmehr das contrarium oder Wiederspiel anzuzeigen begehre, damit Männiglich möge trevlich gewarnet werden, und für dergleichen Nachstellungen und Stricken des Taufels sich so viel besser fürzusehen und zu hüten visse." 2) E mellett az oktató, morális célzata mellett különösen feltűnő Widman müvének tudóskodó színezete, a mely minden kicsiséget a tudomány komoly leplébe akarna öltöztetni. Widman ugyanis — a mint legalább munkájából látszik — az ördögök és a varázslás létezésében vetett szilárd hittel irta könyvét. Innen magyarázható meg abbeli igyekezete is, hogy minden nevetséges varázstörténetet tudományos érvekkel is be akar bizonyitani. Ezen törekvése által sok helyen nagyon terjengőssé, sőt nevetségessé is lesz a mellett, hogy kivetkőzteti az eredeti mondai anyagot költőiségéből. Hogy mennyire nevetségessé lesz Widman helyenként, arra egy példát hozok fel. Mikor azt akarja bebizonyitani, hogy az ördög medve alakjában is megjelenhet, a genesisre utal és igy okoskodik: Erstlich, dass hie gesagt wird, dass sich der Teufel in Bärengestalt dem Fausto sehen lassen, so haben wir dess ein Exempel in genes i, wie sich der Teufel in Schlangen verkrochen hat, bis er Adam und Hevam verführet hat. Dass sich nun der Teufel in Gestalt eines zotteten Bären erzeigt, das ist ihm wohl möglich, dass er sich in Thiere, als Bären, Wölfe, Katzen, Böcke, Geissen und Hunde verkehren, auch die Menschen in solcher Form verblenden kann, warum wollt' er sich dann auch nicht also üben. 3) Ugy látszik, hogy Widman — a mint Reichlin-Meldegg igen találóan jegyzi meg — abban a naiv ') F. Scheibla, „Klpster," II. 655. 1. 2) Scheible, i. m. 276. 1. 3) Schetble, i. m. II. 314. 1.