Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1892

I. Házasságjogi reform. Kis Józseftől.

19 ban! —•; mikor látjuk, hogy az ultramontanismus meglehetős hosszú ós csendes munkában magát jól felszerelve megindult elvesztett kiváltságainak visszahódítására s e végből már évek óta nyiltan harczol a vegyes házasságból született gyermekek vallásos nevelését szabályozó 1868. évi 53. t. cz. 12. §• ellen, követelve ennek eltörlését s helyébe a szülők szabad rendelkezésének — a szabad halászás szempontjából törvénybe iktatását; mikor látjuk, hogy e törekvés — a szülők természetes, Isten adta jogára hivatkozással — a szabadelvüség, az egyéni ős, elidegenithetetlen jog tetszetős leple alatt hódit, — pedig csak kissé kell félrehúzni a lepelt, azonnal felismerhetjük a ravasz számitás mosolygó démonát, a prot. gyermekek ily uton elhóditását biztosan reménylő Kómát: mindezeket látva csak üdvözölhetjük a kormányt a jogegyenlőség megvalósítása felé irányzott lépéséért. Ha a jelenlegi tövónyes állapot egyébként megmaradna a jövőben is, csak az 1868. évi 53. t, cz. 12. §. töröltetnék el s helyettesittetnék a szülők szabad rendelkezési jogával: ugy a viharos jelent szemlélve, bepillanthatunk a még viharosabb jövőbe. Láthatunk sok házasságot, melynek megkötésénél önelégülten dörzsöli kezét Róma hü szolgája. De láthatunk készülő házasságot, mely előtt bezáratik a r. kath. templom, házasságot, melyet bár a legszentebb érzelem, a szeretet szül, mégis a megvetés bizonyos nemével emlit a hiv édes anyának, a vallásnak fékevesztett papja. Az a házasság ez, melynél a r. kath. fél természetes jogánál fova odaigéri gyermekét a protestáns egyháznak. Mert ha térmószetes joguk a szülőknek gyermekeik vallásos neveléséről szabadon rendelkezni: rendelkezhetnek ám a prot egyház javára is! De mikor tudjuk, hogy ezt az esetet teljesen kizártnak tartja a kath. klérus, mert a vegyes házasságokat csak azon feltétel alatt türi, ha mindkét nemű gyermekek a katholikus vallásban neveltetnek s erre nézve az akatholikus féltől re versalist követel — azt kell mondanunk, hogy ravaszabban, egyedül az együgyü nép hiszékenységóre számitva, nem játszott még senki a jelszóval, mint mostanában a magyar klérus. Hogy milyen csúnya játék ez, semmi se mutatja jobban, mint az, hogy olyanok részére