Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1890

I. Fichte és az ethicizmus az ujabb vallásbölcsészetben. Antal Gézától.

szerrel elő, hanem nézetei — bár alapgondolata mindvégig megmaradt — bizonyjs fejlődési processzuson mentek át, úgy hogy a „Kritik aller Offenbarung (1792)" szerzője sa „Wissenschaftslehre" (1794) és az „Anweisung zum seligen Leben" (1806) szerzőjének fejtegetései között a teljes megegyezést hiába keresnők. Fichte, ki saját bölcsészeti rendszeréről a jellemzetes szavakat mondta: „In ihr ist alles That, Bewegung und Leben" -— tagadja ugyan, hog}!" bölcsészeti nézetei változtak volna, da e tagadás nem vonatkozhatik másra, mint az alapelvekre, melyekről joggal mondhatja Reinlioldhoz intézett levelében „Der Principien meines Systems bin ich so sicher, dass ich nie, wenn ich nicht wahnsinnig werde, daran wieder zweifeln kann;" mig ez alapelvek fejtegetésében a különbözések kézzelfoghatók, s bizonyára Fichte volna az, ki ebben semmi következetlenséget nem látna, mert épen ő szerinte kötelessége a „tudósnak", hogy az általa fölfogott eszmét folyton tökéletesebb alakban fejtegetni törekedjék. E változása vagy mondjuk helyesebben fejlődése bölcsészeti nézeteinek magával hozta a vallásról alkotott nézetei átalakulását is, sőt megfordíthatjuk a viszonyt s épen vallásbölcsészeti nézeteinek fejlődésében kereshetjük az okot bölcsészeti rendszerének fokozatos átalakítására. Fichte vallásbölcsészeti alapelvei annyira uralják ugyanis rendszere többi részeit, hogy ezek ama körül, mint fonál körül, jegeczesedtek s az egész megértésére épen vallásbölcsészeti nézetei szolgálnak kulcs gyanánt. Czélja levén ez értekezésnek nem annyira Fichte vallásbölcsészeti nézetének egyes fázisait rajzolni, mint inkább a Fichte rendszere és a legújabb vallásbölcsészeti irányzatok egyike: az ethicizmus közt az összefüggést kimutatni: mi e rendszert főkép azon alakjában ismertetjük, melyet az a „Wissenscliaftslehre"-ben (1794) n}

7ert s egész a század végéig, Fichtének Jénából távozásáig, megtartott s mely különösen a két tisztán vallásbölcsészeti munkában: „Ueber den Grund unseres Glaubens an eine göttliche Weltregierung" (1798) s Appellation an das Publikum gegen die Anklage des Atheis-