Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1890

I. Fichte és az ethicizmus az ujabb vallásbölcsészetben. Antal Gézától.

29 esetlenségre vezetne s csak az előbbi nyomában jár rend és boldogság, de e különbségnek jelentősége csak akkor van, ha mint önként érthetőt fel veszszük, hogy cselekedeteinknek javak s azok élvezetének előidézésére kell irányítva lenniök*) De nemcsak mint erkölcstani rendszer képtelen a paszta formalizmus az erkölcs valódi lényegének méltatásához felemelkedni,**), hanem a belőle folyó relativizmus megtámadja magát az erkölcsiséget s átviszi az erkölcsi térre Protagoras hírhedt alapelvét: thU>hov ^yúim' uümv l'rtiojios (minden dolognak az ember a mértéke). Ha az erkölcsi jó csak a kötelesség szavának habozás nélkül való teljesítésétől függ — nem törődve azzal, hogy e szó gyilkosságra vagy részvétre hiv-e föl — akkor elvesztjük a talajat lábunk alól s objektív jó helyett a szubjektiv jót ültettük az erkölcsiség trónjára, vagyis csak az összhangzást keressük tetteink vagy szándékaink és az általunk kötelességnek tartott erkölcsi parancs között. De ha csak ez utóbbi az erkölcsileg jó, hogyan érezhetünk mégis megbánást oly tettek fölött, melyeket kötelességünk felhívó szava következtében hajtottunk végre? Ha én, tegyük fel, családom nevének sárba tipróján az első felindulás pillanatában véres boszut állok, s e véres bosszú kötelességem szavával összhangzásban volt: miért érzek később megbánást s miért gondolom, hogy nemesebben is megboszulhattam volna magamat, s legnemesebb lett volna egyáltalán megbocsátani? Miért a késő bánat, hisz akkor, mikor a tettet elkövettem, kötelességemmel egybeliangzólag, s igy a formalisták tanítása szerint jól cselekedtem ? miért e más mérték, melyen elkövetett tettemet mérlegelem ? miért nem találok megnyugvást, ha ama másik mértéken mérve tettem rosznak találom ? miért és ismét miért? Azért, mert igaz ugyan, hogy csak az jó, amit kötelességtudatommal egybehangzólag teszek, ám ez csak az egyik mérték, a formai, a szubjektiv, de tettemet egy *) Lotze, Grundzüge der praktischen Philosophie. 10. 1. **) Mutatja azt magának Kantnak példája, ki a legfőbb erkölcsi törvényhez csatolt példákban az általa annyira perhorreszkált hasznossági morálba esik vissza, bizonyítgatva, hogy erkölcstelen magaviselet, melyet esetleg mások maxima gyanánt fogadnak «1, nekem is fogna ártani.