Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1886

- 3i

Nein távozhatom addig e- helyről, inig köszönetét nem mondok azon nagybecsű bizalomért, melvnélfogva engem a főtiszt, egyházkerület ez ép oly megtisztelő, mint nagyfontos- ságú állásra elhívni méltóztatott. A hála ésm kötelességérzet. egyaránt azt , parancsolják nekem, hpgy a reám 1 tizott talentumokkal az, immár kimutatott működési téren^ hevülettel sáfárkodjam, s mindent elkövessek, hogy. magamat' a nagybecsű bizalomra méltatlannak ne tanúsítsam. A tiszántúli egyházkerület ősz püspöke, egyik Pápáról választott debrcczeui tanár' lleiktMás'ald>r azt mondá a többek közt: „Dunántúl és Tiszántúl mindig rokonok voltak egymáshoz.“ Ez igazság újabb bizonyítékát látom én, hálás örömmel, megválasztatá- somban, s „csak nagyobb tetterőt és munkakedvet fog adni nekem annak tudata, hogy öcnnem a két főiskolát évszázadok óta összekötő testvéri érzelemnek láncza, egy újabb, élő szemmel szaporodott. “

Nagyt. és tekintetes tanárikar, különösen mélyontisztelt hittanár társaim! Tiszteletteljes szeretettel és bizalommal lépek Önök diszes sorába, s kérem számomra jó indulatukat. Mint ifjú embernek, bölcs tanácsaikra, szívélyes támogatásukra kettős mértékben van szükségem, kérem ne vonják meg ezeket soha tőlem. A szeretetnek s egyetértésnek lelke vezéreljen bennünket közös nagy munkánkban, a jövő lelkészeinek gondos képzésében, s a magyar prot. tudományosság előre- vitelében.

Tanuló nemes ifjúság, különösen hittanhallgatói e régi főiskolának ! A haladó kor, egyházunk érdeke mind nagyobb- nagyobb követelményekkel lép a protestáns egyház lelkészei elé. Nemcsak szilárd hit, vallásos kedély, nagy szorgalom, íá- radhatlan tudomány szom j, hanem kifogástalan életmód és társadalmi műveltség is egyaránt kell, hogy meglegyenek a lclkésznövendékekben. Én, mélyen tisztelt tanártársaimmal

Fóti szintéi» t*s öiiéltósíigoS piVAp. k úH Fotiszteicfiî főiskolai gondnok m !