Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1886
20 2: 1; a nemesek absolut majoritásban voltak a másik két renddel szemben. Ekép volt összeállítva a nevezetes wegrowi zsinat. Számszerűt- a reformátusok voltak benne többségben, valósággal azonban az ágostai hitvallásuaké volt a hangadó szerep, amint azt Goltz és Unruh magas állása és nagy befolyása mutatja. Ezért is történt aztán, hogy a következő zsinaton (1782. szept. 6) a reformátusok meg sem jelentek, s igy mihamar felbomlott az igen gyenge lábakon állott Különben maga a törvénykönyv is csak enynyit mondott ki idevonatkozóing : 1. úgy az ágostai hitvallású mint a református gyülekezetek saját alaptanaiba/, a symbolical« könyvek és a sendomiri consensus alapján továbbra is megtartják ugyan, de 2. „ahol csali lehetséges“ a külső istenitisztelet módjára és alakjára nézve, különösen pedig az egyházalkotmányt illetőleg, egyesüljenek. Szükségesnek tartom végül megemlíteni, hogy a dissidens egyházban palronvsoknak azok tekintettek, kik vagy maguk, vagy valamelyik elődük, valamely egyházi intézményt felállítottak vagy megújítottak. A pátronusi jogok azonban mindenütt az illető földesvr tulajdonává lettek, épen ezért pátrónus alatt az illető birtokos nemesség értendő. így történt aztán, hogy törvénykönyvünk legtöbbször vem pálrvuusobról, hanem egyszerűen csak nemesekről szól; igy történt, hogy a nemesség össze- sége részesült az egyházkormányzat jogaiban, tekintet nélkül arra, hogy teljesit-é egyik vagy másik nemes valamelyik egyház irányában valóságos pátronusi kötelességeket? Magukhoz ragadták és gyakorolták tehát a jogokat a nemesek a kötelességek teljesítése nélkül, — de legalább mindig és mindenütt nem neveztek maijukat pátronusoknak.