Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1885

I. Egy rész az iskolai egészségtanból. MOKOS GYULÁTÓL.

— 27 ilyen iskolai padokban, de más félében sem ültek soha, vagy ha ültek is, olyan rövid ideig, hogy az a sok ugrálás, szaladgá­lás, játszás mellett kárukra nem lehetett. Ujabban az iskolába járásra mindenki kötelezve van. Már a kis, hét éves gyermek ís 26 óráig ül padjában hetenként, hát még az idősebb! Szá­mítsuk ehhez a tömérdek házi dolgozatot, a sok magán lecz­két, a mik mind üléssel járnak, s gondoljuk el, hova jutunk egy pár év múlva. Iparkodjunk legalább a padokat úgy készíttetni, liogy a gyermekeket testi épségök és egészségük veszélyeztetése nél­kül beléjük lehessen ültetni. A tanulók egészsége megóvása tekintetéből az eddigiek szerint a következőket követeljük az iskolai padoktól. A. Hogy a gyermekek a padban kényelmesen ülhessenek: a) Az ülőke magassága legyen az alszár hosszának megfelelő, hogy a láb térdben meg ne húzódjék, vagy föl ne vetődjék, ne hogy a vér szabad folyásában legyőzhetlen akadályra ta­lálván egyes helyeken megtorlódjék; a czomb nyugodjék víz­szintesen az ülőkén, az alszár vele derékszöget képezve irány­zód jók függőlegesen lefelé; az egész talp érintse a földet. b) Az ülőke szélessége akkora legyen, hogy az egész czomb rajta nyugodjék, de a széle a tórdhajlást ne vágja; jó ha a há­tulja ki van vájva, vagy úgy hajlítva és rovátkolva, hogy a lecsúszás ezáltal megnehezittessék; az élét elől semmi esetre sem szabad meghagyni, azt le kell kerekíteni. c) A hátizmokat a derék egyenes tartásának munkájában a gerincz természetes hajlásához simuló hátiám gyámolitsa. B. Hogy a gyermekek a padban kényelmesen dolgozhassanak: (!) Az ülőke és az asztal magasságainak különbsége, a differen­tia, (egyen a könyök magasságának megfelelő, hogy se a felkart s vele a vállat ne kelljen emelni (ha a különbség nagy) se a fejet lehajtani, a hátat meggörbíteni (ha a különbség kicsiny); a derék egyenes tartása mellett előre nyújtott alkar könyök­ben derékszöget képezve nyugodjék az asztalon. e) A távolság, a distantia legyen nemleges, azaz az asztal lapja az ülőke szélét takarja, ne hogy a gyermek munkálkodás

Next

/
Thumbnails
Contents