Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1884
V. TÖRTÉNETI ADATOK AZ 1884/5. ISKOLAI ÉVRŐL
— 54 — Vannak azonban pótolhatlan veszteségeink. Ugyanis már május bó végefelé legveteránabb tanártársunk betegeskedéséről, kezdtek aggasztó hirek szárnyra kelni, s a hir nem csakhogy taitá magát, de folyvást erősbült és csakhamar, junius 3-ikán délelőtt 9 órakor, jaj kiáltással hirdette Bocsor István, — kir. tanácsos és főiskolánkban a közjog és történelem tanárának élete 78-ik és tanárságának 53-ik évcben történt — halálát. Sejtelme tehát valósult. Midőn halála előtt néhány héttel, intézetünk állapotáról vele beszélgettem és szóba jött azon szomorú körülmény, hogy egyh. kerületünk jogakademiáját, melyet 1834-ben, a halhatatlan emlékű Tóth Ferencz superintendens ur hatalmas és erélyes keze, különösen a dunántúli protestantismus érdekében, Stettner (Zádor) György tanárral és ö vele megnyitott, most nyomasztó anyagi viszonyai miatt megszüntetni kénytelen, keserű fájdalommal igy nyilatkozott: „Sajnálom, nagyon mélyen sajnálom, hogy én voltam az első és én leszek az utolsó pápai jogtanár, meg lássa barátom én ezt túl élni nem fogom." A hallgatók száma ugyan az utóbbi években megfogyott, de ez két körülménynek róható fel. Egyik az egyetemen inaugurált vizsga rendszer, a másik hogy a megszüntetés hire már évek óta fölmerült és folyvást erős bödött, a mi hitelét és tekintélyét aláásta. Veszteségeink tehát ez évben igen nagyok: Bocsor és a jogakadémia. De szent vallásunk szerint az első bizonyosan élni fog, az utóbbi pedig a helyzetünkben levő okokból, igen nagy valószínűség szerint, fölfog támadni. Pápán, 1885. junius io. Baráth Ferencz m. k. főiskolai igazgató. A tanuló ifjúság örimiinkásságának kimutatása az 188 4 5-ik iskolai évről 1. F^ályázatolc. A magány szorgalom serkentésére a főiskola tanár testülete 1884. November 9-én a következő pálya-kérdéseket adta fol: 1. Péczely dijra: Fejtessenek ki a positiv bölcselet tanai, mutattassék ki e tanok alkalmazása az egyes tudományokban s ismertessenek ezen iránynak főbb képviselői. —• A legjobb mü jutalma 33 frt 33 kr 2. Deáky-dijra : a) Hittani szakból: Mutattassék ki a keresztség dogmájának történenetéböl, s a mult és jelen gyakorlatából, helyes-e a m. kir. kúriának azon felfogása és döntvénye, mely szerint a keresztség által az újszülött nem valamely felekezetbe, hanem általában csak a keresztyénségbe vétetik fel.