Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1882

I. Az atom-elmélet történeti kifejlődése. K. Kiss Józseftől

— 21 ződött, elején félénken és ösztönszerűen, utóbb fokról-fokra nagyob­bítván határait, amint nagyobbodott ereje, végre pedig nyilt ellenkedéssel vált el társától és ellenfelétől. A gyermek aztán megsemmisité szülőjét, a mint a hitregebeli Zeus — segítségül hiván a titánokat — meg­semmisité Saturnust és elfoglalá trónját. Az új módszer titánai voltak: a megfigyelés és kísérlet/' ') Több mint száz évvel ezelőtt a kiválóbb chemicusok észrevették, hogy az egyszerű testek vegyi egyesülésénél bizonyos szabályszerűség mutatkozik, és ezen szabályszerűség az egyesülő testek aránylagos mennyiségének változatlanságában mutatkozik; hogy észre kellett ven­niük ezen szabályszerűséget, abból következtetjük, hogy Bergman és mások ennek ismerete, vagy legalább észrevétele nélkül aligha tudták volna végezni az általuk eszközölt számos mennyiségi elemzést. La­voisier kísérletei alapján már határozottan kimondotta, hogy minden oxydban, minden savban az oxygén aránya a metalléhoz mérve egé­szen határozott, — és a kén savai s a nitrogén oxygénvegyületei között létező különbségek alapját ezen egyszerű testek azon képessé­gében vélte feltalál hatónak, mely szerint azok az oxygénnel különféle arányban képesek egyesülni, s minden oxydaliofolyamat a két elem súlyának meghatározott és változatlan arányát mulatja. Azon irodalmi harcz, mely Berlhollet és Proust s követőik között 1799-től 1806-ig a felelt lefolyt, hogy a Lavoisier állal kimondott szabályszerűség phy­sikai okok hatása-e, s megenged-e bizonyos halások között való in­gadozást, vagy nem? -- számos becses kísérleti adatot szolgáltatott a kérdés végleges megoldásához, s még a vita folyamata alatt felfe­dezte Richter Berlinben az elemek vegyülési suly-arányának törvé­nyét, 2) 1802-ben pedig John Dalion manchesteri tanár a többszörös súlyarányok törvényét. Ugy látszik, hogy ezen törvények kimagyará­zása végett az alomelmélelnek felhasználása már ekkor megfordult. Dalton elméjében, legalább a gázoknak víz által való absorpliójáról 1803-ban a Literary and Philosophical Society elé terjesztett értekezése 3) ') Lewes: A philosophia története. I. k. 18 1. 2) Richter : Anfangsgründe der Stöchyometrie oder Messkunst chymi­scher Elemente. Breslau u. Hirschberg 1792—4. 3) Memoirs of the Literary and Philosophical Society of Manches­ter, V. 535.

Next

/
Thumbnails
Contents