Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1874
IV. Történeti és statistikai adatok IS 1**/,-fői. Tanévünket főiskolai gondnokunk elnöklete alatt oly rendszabályok életbe léptetésével nyitottuk meg, mellyeknek a fölmerült viszszaéllések elhárítására, s a rend viszszzállítására nézve eddig sem maradtak el áldásdús következései, még kevésbé maradhatnak el ezután. — Ilyen már az, hogy az innepi követségek által megszaggatott szorgalmi idő egészen a törvény szerint zárul be és, nyilik meg ; ilyen az, bogy a magántanulás, mely ellen közönségessé lett a méltó panasz hazánkban, a legszűkebb korlátok közé szoritatott. E rendszabályokkal szemben nem maradt el a viszszahatás. A tanuló ifjúság- létszáma apadt és mégis növekedet. 84-el van kevesebb magán, de 30-al több rendes tanuló a múlt évinél. Az első félévi vizsgák megfigyelésére kiküldött egyházkerületi bizottság hivatalos jelentése megnyugtatta és örvendeztette a főtiszt, egyházkerületi közgyűlést, megnyugtathatja a szülék és ügybarátokat is az iránt, hogy a sáfárkodással megbízott testület erősen törekedett — lehetőleg a kor követelte színvonalon — terhes és fontos hivatásának megfelelni, valamint az iránt is, hogy ez intézet növendékei nem maradnak el bárhol levő pályatársaiktól. Daczára a rendkívüli erejű és hoszszúságú télnek egészségi állapota növendékeinknek tűrhető volt; könn} reb, súlyosabb bajaiktól a gyors és lélekismeretes gondozás többnyire megmentette, csak egy 3-d éves jogász és egy kitűnő 2-d éves bölcsész lettek áldozatai a bizonnyal még elmaradhatott halálnak. A szigorúan kezelt fegyelem is megtermette, gyümölcseit; míg egyfelől a jó növendékek erkölcsi magaviseletét solidabbá, szorgalmát kitartóbbá, tudományos előmenetelét biztosabbá, szorgalmát kitartóbbá tette : addig néhány lazább készültségü, még lazább erkölcsű ifjút kimaradni, vagy eltávozni kényszerített. Nem mulaszthatjuk végre köztudomásra hozni e helyen, hogy főtiszt, egyházkerületünk f. évi május hó 24-dikén és több napjain Székes-Fehérvárott tartott közgyűlésében elhatározta, miszerint jogacadémiáját — a törvényekhez alkalmazottan berendezve — tovább is fenntartandja, mi által szegényebb sorsú növendékeinek habár nagy áldozatok árán is, alkalmat ad, hogy magokat teljes készültségü jogászokká képezhessék ki. Rendes tanulmányaikon túl mily magán szorgalmat fejtették ki tanulú ifjaink, kifog derülni a feltett különféle pályakérdésekre beadott pálya munkáikból. A tanulóifjúság magán szorgalma ébresztése végett mindjárt az év elején következő pálya kérdések tűzettek ki: 1. A Péczely alapítványra: Fejtessék ki Verulami Baco Fercncz bölcsészeti rendszere; ezzel kapcsolatban adassék elő az inductio elmélete. A legjobb mű jutalma 42 forint. 2. Deáki alapítványra: A hittani szakból : Hasonlítassék össze Hegel és a keresztyénség istenfogalma, s mutattassék ki cz utóbbinak előnye. b) A történelmi szakból: Mi szerepet vittek a keresztes háborúk a világtörténelem fejlődésében ? c) A jogtani szakból: Adassék elő a büntetőtörvények kötelező ereje idő és terület tekintetében. Nevezetesen minő törvények alkalmazandók a belföldi területen elkövetett cselekményekre? Vannak-e a belföldi törvény kötelező ereje alól kivett személyek ? A belföldi állampolgár által külföldön elkövetett büntettek és vétségek minő törvények szerint büntettetnek meg belföldön? A külföldiek által külföldön elkö-