Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1872
b) a történettanból: adassanak elő az éjszak-amerikai szabadságháborúnak okai, lefolyta és hatása az egyedi szabadság fejlesztésére. Jutalma 25 forint. I l''' 1 '"-'í 1""" "' K• -' '' E háromféle pályakérdésre a kitűzött határidőig három pályamunka érkezett be, egy a Péczelialapítványra, kettő a Liszkay úr adományára különösen a történelmi feladványra. A beküldöttek mindegyike 3—3 tanár által megbiráltatván , s kettő jutalomra méltónak Ítéltetvén , a felbontott jeligés levélkék a. Péczeli-alapitványra beküldött munka szerzöjeül Pap Kálmán 1-sö éves joghallgatót, a történelmi, jutalomra érvényesített munka irójáúl pedig Mányoki Gyula 2-od éves bölcsészt mutattak, kiknek az illető jutalmak azonnal ki is adattak. A másik történelmi munka s ennek a felbontott levelkében megjelölt szerzője Györfi József 2-od éves papnövendék dicséretre méltónak ítéltetett.. Erkölcsi tekintetben, ha voltak is néhányan, kiket szigorral kelle a tévelygések útjáról visszatéríteni, de a többiről lélekismeretesen csak jót mondhatunk. A könnyelmű pazarlásokat, s ezek szomorú folyományait, melyek úgy látszik leggyakoribbak kezdenek lenni ifjaink vétkei között, nem hibázunk, ha egy részben a szülék nem elég szigort tanúsító eljárásának, a fölmerült tévelygések könnyenvevésének, a nádként ingó ifjak szilárdságába túlzott bizalom helyezésének, a gyermekek látogatása elmulasztásának, vagy csak ritkán, sőt néha soha nem teljesítésének, s az így majd egészen magokra hagyottak könnyen örvénybe sodortathatásának tulajdonítjuk. Emlékezünk az időkre, midőn közvizsgáinkon nem fogadhaták be termeink a nagy számmal feljött szüléket, rokonokat, ismerősöket. Emlékezünk a régebbi évekről a gyakori s majd minden évnegyedben ismételt szüléi látogatásokra, melyeknek azon jó hatása volt, hogy a gyermek tartván szüléi jövetelétől nem merte oly hosszú pórázra ereszteni könnyelműségeit, a ne tán felnyílt örvényből hamarább, és kevesebb veszteséggel visszarántatott, s szüle és tanító személyesen értekezve összevetett vállal mentheték meg a sülyedni kezdőt a teljes elmerüléstöl. Lélekismeretes tisztünkiTfek tartjuk tisztelettel megkérni a szüléket e régi jó szokás folelevenítésére, és saját kedveseik érdekében a tanári karral ily együtt működésre. A szokásos szülei tudósítások puszta szóként hangzanak el, ha azok, Ilikhez küldetnek, csak tudomásúl vevéssel,- vagy legfölebb egy két sorirással vélik szülői teendőik lerovását teljesíteni. A tanári kar hivatásának tudatában lélekismeretes eljárással törekedett ez évben is vezérelni főtanodánk növendékeit. Mily sükerrel ? feleljenek rá az eredmények. Élénken érezte s érezi ez a hiányokat, melyek mint másutt úgy iskolánknál is mindig nagyobb mérvben fölmerülnek. Készséggel felelt meg azért a hiányok némi orvosolhatása végett a főtiszt, egyházkerület felhívásának, midőn ez a folyó év tavaszán az országos közoktatási tanács által a középtanodákról készített törvényjavaslat, és a jogacademiákról szórványosan közlött miniszteri tervezetek iránt véleménnyilvánításra szólította fel. A legközelebbi egyházkerületi gyűlésre be is terjesztette véleményes jelentését, mely azóta kinyomatván a közönség kezében forog. Vajha megérhetnök minél előbb az ott lerakott eszméknek, elveknek, ajánlatoknak, csak egy részben is foganatosíttatását! — A tanárok soraiban, állásában, személyzetében különben semmi, vagy csak azon változás történt, hogy az I- H- Ill-dik gymnasiumi osztályok tanárai Farkas Dezső, Vikár Kálmán és Szabó Lajos urak segédtanárokból fölemelt fizetéssel rendes tanárokká tetettek , és hogy jogacademiánk egyik tanára Tarezy Dezső úr hivataláról lemondván, az osztrák- bánya- római jog és pénzügytan megürült tanszékére a főtiszt, egyházkerület által pályázat hirdettetett. Anyagi léte iskolánknak — örömmel tudósíthatjuk — nem csekély erösbülést nyert a lefolyt tanévben. Néhai Kelemen Gábor úr német-szecsödi volt birtokos a tanoda hajdani növendéke inult év november 4-dikén meghalván, kegyeletesen emlékezett meg nevelő annyáról. Végrendeletében minden vagyonának, mely néhány, nagy részben jótékony czélokra hagyott összegek lefizetése után fen marad, a páreform. főtanodát tette örökösévé, akképen, hogy a vagyon vagy értéke jövedelmeinek fele az iskola szükségeire, fele az örségi egyházmegyei tanulók segélyezésére fordittassék. A főiskola nemes lelkű jóltevöjének tartozott hálaadóját az által rótta le némileg, hogy a boldogult sírjánál egy vas rácsozattal ellátott gránit emléket állíttatott, s e síremlék letevése alkalmával folyó évi julius 13-dikán gyászünnepet tartott, melyen a főiskolai énekkar közreműködése mellett a tr. szecsödi templomban ugyan Kiss János, a német-szecsödi sirnál pedig Antal Gábor tisztársaink tartalomdtizs beszédeikben a szónok szivreható hangján tolmácsolák a háladatos főiskola érzelmeit a szomszéd vidékről tömegesen összesereglett közönség előtt. A sírkőre vésett e szavak „Századok áldják" legyenek itt is köszönetmondó szavaink ! A Kelemen-féle hagyományon kívül részesiték még ez idén főiskolánkat jótéteményeikben Anda István volt farkasdi lakos, kí végrendeletileg 20 f'rtot hagyományozott, Liszkay József pápai lelI