Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1869

5 csak az tekintetik, a mi érzékeink alá esik, a mi a tér és idő külső alakjaiban jelenik meg

1; egyszersmind figyelmen kívül hagyatik, hogy mind ezen valónak alapja a gondolat s azon egyenkénti létezőkben a gondolat valósult meg: a való-elv (realismus) fejlődik ki. — Mivel már az egyedi létezés mi az ily értelemben felfogott valósághoz okvetlen megkívántatik, az anyagban nyilvánul legvilágosabban s e mellett az anyag hordozza magán legkevésbbé a gondolat jellemét, innen a valóelviség (realismus) rendesen mint anyag-elviség (materialismus), tovább fejlésében mint parány-elviség (atomismus) és mint mechanismus szokott feltűnni. Nyilván van miután az eszme nem csak mint való létezik, hanem mint a valóságnak és gondolatnak egysége, hogy ezen elv hibás és azon rendszer, mely ezen elven alapiltatik félszeg fog lenni. — Azt azonban el kell ismerni, hogy ezen egyoldalú felfogás is bir létezési jogosultsággal, mert az eszmének a valóság csakugyan egyik oldalát képezi, és pedig oly lényeges oldalát, hogy nélküle az eszme nem volna valódi eszme.—Jogosult ez elv különösen a másik szélsőség ellenében. Lehető ugyan is, hogy az eszméből épen a valónak ellentéte az elvont gondolat tekintessék egyedül létezőnek, s vetessék fel olyanul mint a mely az egész eszmét kimeríti, a másik oldal pedig a valóság, mint látszat vagy mint egészen nem létező tekintessék. — Az eszme mint elv ilykép felfogva gondolateíviség vagy elvont eszmeelviség (abstract idealismus) lesz, mely a bölcsészet történetében mondhatni a legnagyobb rendszereket alkotta, s a legkülönbözőbb alakban tűnt fel, mint szellemelviség (spiritualismus), mint monadismus, s mint erőelviség (dynanismus). Az eszme tiszta, belső lényege szerénti felfogásából nyilván látható, hogy az eddig tárgyalt két elv mindegyike, mind a realismus, mind az elvont idealismus egyoldalú, de azért mindegyiknek kifejlődése lehető, mivel e lehetőségnek alapja adva van az eszme természetében. Ezen lehetőséget még inkább belátjuk, ha figyelembe vesszük, hogy az összes mindenség világa különböző körökre különül, melyek egyikében vagy másikában egyik vagy másik elv tűnik fel a közvetlen szemlélő előtt mint egyedül munkás. így ha csak a két legnagyobb kört a természet és szellemvilág körét tekintjük is, azok egymással teljesen ellenkező határozottságokat mutatnak, mely határozottságok természetesen ellenkező törvényektől illetőleg elvektől látszanak vezettetni. —• A természetben minden a tér és idő formájában, mint egyed jelenik meg, s bármi változás jön elő, az az okok végtelen lánczolatának folyamába van szőve: minden csak a külső kényszerítő okok eredménye, sehol szabadság nem mutatkozik. — Ezért a természetvilág szemlélése, melynek tüneményei még- e mellett az érzékekre, mint az emberi ismeret közvetlen alapjaira erömüileg vagy anyagilag hatnak, nagyon elősegíti az elvont való-elv (realismus) kiképződését, mely az eszmét csak a meglevőbe helyezi, elfelejtvén, hogy a létnek alapja a gondolat. Ellenkezőleg mint a természetvilága van alkotva a szellemvilág. Ez ugy tűnik fel mint öntevékenység, mely tevékenységet czélok, gondolatok vezérelnek; e czélok s gondolatok a való lét [világát nemcsak megelőzik, nemcsak létrehozzák, hanem ellenében egészen függetlenek, nála nélkül is tökéletesek, sőt a valóság világában megjelenésük inkább levon eredeti tökélyökből. — így p. o. a szellemvilág egyik körében a történelemben látjuk, hogy milliókat mozgat egy eszme, ezen eszméért az egyesek egész tömege vettetik áldozatul, mint azok ellenében semmit sem jelentő. Még inkább látszik ez a vallás világában, hol az egyed egészen az általánosban oszlik fel, annak ellenében nem bir a legkisebb önállósággal sem. Ez alapon a szellemvilág és annak tüneményeinek szemlélése a csupán azokra figyelés és azokbani elmélyedés maga után vonja a gondolatelviségnek vagy elvont idealismusnak kiképződését. Ezen két elv már a való és gondolatelv örökös harczban áll egymással, de egymást le nem győzheti, mivel mindegyikben oly mozzanat van képviselve, mely az igazságnak egyik o

f