Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1947
37 Már az ősszel megalakult a 48«as bizottság a VII. osztály tagjaiból. Azóta a magyar dolgozatok témáiban, az olvasmányokkal kapcsolatban gyakran szerepelt a 48 as átalakulás. Petófiék 12 pontját díszes falitáblán kifüggesztettük, hogy midig a tanulóifjúság szeme előtt legyen a 100 év előtti lelkes ősök vágya, követelése. A kétszer előadott karácsonyi műsor tiszta bevételét egy 48 as iskola-zászlóra szántuk. Az újesztendő beköszöntével januártól fogva havonként intézett az igazgató a tanulóifjúsághoz szózatot, melyeknek tárgya az évforduló jelentőségének kifejtése, a 48 előtti társadalom ismertetése, az emberi jogok kiterjesztése, a szabadság biztosítása, a törvény előtti egyenlőség követe* lése, majd pedig az áprilisi törvények aláírása után az országban és a határokon kívül az ellenhatás feltámadása volt. — Márc. 15»én az intézet emlék-ünnepet rendezett. Tanulmányi kirándulások. A I—II. oszt. szeptemberben az öreghegybe rándult ki osztályveze« tőjével. A következő hónapokban a temetőben tettek sétát, majd a templomokat, piacot tekintették meg, májusban pedig Bakonybélben voltak nagyobb kiránduláson. A III—IV. oszt. ősszel az öreghegyben volt, téli kirándulást Igalra tettek, májusban pedig Pannonhalmát nézték meg. Az igazgatóság köszö' netet mond Legény Ferenc úrnak áldozatkészségéért, hogy autobuszon ingyen elvitte a gyermekeket a hosszú útra. Júniusban a Balatonon voltak egésznapos kiránduláson. A VI. oszt. májusban a vadregényes Czuha-völgybe tett kirándulást Grabner O. és Szigeti K. tanárok vezetésével. A VII. oszt. szeptemberben nézte meg Grabner O. vezetésével a Czuhavölgyét, májusban pedig kétnapos kirándulást tett Irottkóre, Kőszegre és Szombathelyre Grabner O. és Mayer I. tanárokkal. III. A hatóságok és a nevelői testület. (A hatóságokat 1. a gimnáziumi részben.)