Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1946

4 Szent Gellért vértanúságának 900 éves jublieumára. Idegen fának gyümölcseként jutott hazánkba. Nem hozzánk szándé» kozott jönni, hanem a Szentföldre akart zarándokolni a velencei bencés szerzetes. Mégsem a véletlen műve, hanem a Gondviselés örök terve volt, hogy hozzánk került és számunkra meg is maradt. A mestert lássuk meg benne Azt a mestert, aki példájával, tanításá« val az első szentet nevelte nekünk, magyaroknak. Hogy milyen mester volt, annak fényes bizonysága a liliomos lelkű tanítvány. Varázslelkű mes = ter volt, aki a fiatal, pezsdülővérű ifjúba a helyes életvezetést» az Isten felé tartó, az e földiek mellett a természetfölöttiekre is tekintő utat meg« mutatta. Tanításában, egyéniségében volt lelkesítő erő, amely ragad a magasba és átsegít a fiatal évek nehézségein. A mesternek apostolnak is kellett lennie ! Számára az is megíratott, hogy ne csak egy eszményt neveljen ifjúságunknak, hanem nemzetünk sok-sok fiát „Isten fiává", vezesse a krisztusi életformába, a keresztény világba. Apostol lett, a magyar Alföld apostola. Magyar bensővel adta idegen nyelvén a nemzetek feletti krisztusi igéket annyira szeretett magyar» jainak. Hogy mennyire együttérzett fogadott népe minden gyermekével, az az elkeseredett, kemény hang bizonyítja, amellyel kegyetlenkedése miatt felelősségre vonja magát a királyt. Nem négyszemközt, nem titkos tanuk előtt ! Nyilvánosan, a marosvári székesegyház hatalmas hívóserege előtt Az egyszerű nép és főurak előtt. Nem félt senkitől, semmitől. A krisztusi elveket hirdette megalkuvás nélkül, rettegés nélkül ! — Sokszor álljon ma is ez a rettenthetetlen Gellért püspök a szemeink előtt. Különb eszményt úgy sem találunk. Nemcsak apostola volt, de vértanúja is lett nemzetének. Az ó vér« cseppjei hullottak elsőnek a magyar földre a magyar jövendő zálogaként. Az új életformáért, a kereszténységért harcoló magyarságnak az ó kihulló vércseppjei adták meg azt a -kezdő erőt, amely csírája lett immár majd ezer esztendős államiságunknak. Most, hogy 900 év után késő unokák feltekintünk alakjára, vajúdó és még nyugtalan korának lámpását lássuk meg benne : a mestert, az apostolt, a vértanút. Mint az ő vércseppjei árán is megszületett a boldogabb, szebb, keresztény magyarság, a mi szenvedő korunk is záloga lesz — nagy kö nnyes vértanúságokon keresztül — egy még az eddiginél is öntudatosabb, eszményibb, krisztusi magyar hon jövőjének. „Életét még zöld keresztünkre tűzte, Lett vértanúknak s főpapoknak tükre. —. Fehér virágba piros rózsát hintett, Áldjuk a Szentet." Bors Ádám,