Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1943

(Cikolasziget, Moson m.); I. o. tanulók: Áment István (Csatka, Veszprém m.)Vl Borbély Tibor (Somlójenő, Veszprém m.), Orbán László (Padrag, Veszprém m.), és Takács Zsigmond (Apácatrona, ; Veszprém m.). — Az 1^43—44. isk. évben megnyilt 24 ágyas internátusban 6 tanuló nyert elhelyezést, a többi öt (4 I. osz* tályos és 1 II. osztályos) Orovits Mária úrhölgynél kapott szállást és teljes ellátást. A tanulók tartásdíját a Kat. Tanügyi főiigazgatóság utalta ki, tandíjelengedésben pedig a pannonhalmi főapát úrtól részesültek. Az internátuson kívül elhelyezettek az Egészségházban ifürödtek, az orvosi felügyeletet mindkét csoportnál dr. Kalapos György kórházi 'belgyógyász*főorvos gakorolta. Az ösztöndíjasok az igazgató és az osztályfőnökök felügyelete alatt állottak. — Könyvekről és iskolai szükségleteikről javarészt a iSegítő Egyesület gondoskodott. A karácsonyi ruha® és cipőakcic^ alkal* .mával 9 ösztöndíjas kapott az intézet Segítő Egyesülettéől ruhaneműt és cipőt, 2 tanulónak a szombathelyi Bőrgyár Rt. cipőgyára szerzett lábbelit, 4 fiúnak pedig Sopron, 111. Veszprém megye alispánja jnttatott az ONCsA alapból 209—200 P*t. — Tanulmányi eredményük: I. (félévben volt 3 kitűnő*, 3 jeles* és 5 jórendű, II. félévben (I. érdemjegyek .táblázatát) 6 a kitűnő*, 1 a jeles* és 4 a jórendű. Magyar írásbeli dolgozatok tárgya, címe » IV,.. osztály. 1. Elszöktem hazulról. (Élmény a Toldi III—IV.. énekével-kap* csolatban.) 2. a) »Ha most feltámadna s eljönne közétek« ... (Elképzelés el*i beszclésre.) b) 'Mikor szerettem volna leginkább Toldi Miklós mellett lenni? (Él* mény elképzelés.) 3. A mi családi körünk. (Elbeszélő leírás.) 4. Uj ruhát kap* tam. (Naplóm egyik! lapjáról.) 5. A közelítő tavasz. (Megfigyelések Berzsenyi A közelítő tél c. költeménye nyomán.) V. osztály. I. Egy estén Árpád sátorában. (A pogány magyarság összefoglaló jellemzésre.) II. a) Katonamajális a RVI. sz.*ban. (Elbeszélő leírás Balassa Bor* ivóknak való c. költeménye alapján.) b) Jégvirágos ablakok mögül, i(Téli tájleírás.) III. Ha az én diákszobám beszélni tudna. (Elbeszélő leírás.) IV. Mai tanulságok Kisfaludy Károly Mohács c.'költeményében. (Értekezés.) VI. osztály. I. a) Vörösmarty Virág Benedeknél. Elbeszélés.) b) Vörösmarty: Virág Bened.ek'és Kosztolányi: Ének Virág Benedekről. (Párhuzam.) II. II.Enikő és Ssép Ilonka. (Párhuzamos jellemzés.) b) Magyar kötelességek a »Fóti dal« alap* ján. (Értekezés.) c) Gondolatok a könyvtárban. (Költeményelemzés.) III. a) Szent Margit (Jellemzés.) ib) A, népdal és sajátságai. (Értekezés.) VII. osztály. I. 1. A vitézi lélek Balassa és Tinódi költészetében. 2. Tinódi szerepe a magyar nemzet harcában. 3. A magyar katonalélek Balassa költészetében. II. 1. Kit tartok korunk legnagyobb egyéniségének és miért? 2. Mely könyvek ragadták meg figyelmemet a kirakatokban? 3. Van*e a technikai fejlődésben va* lami egészségtelen? (Iskolai dolgozat.) III. 1. Időszerű gondolatok Berzsenyi: A magyarokhoz c. költeményében. 2. iCsokonai, a lirai költő. 3. Temetik. Rédevnét. VIII. osztály. iL Az öreg Arany lelkülete A tölgyek alatt (v. az Epilógus, v. Vásárban) c. költeménye tükrében. ((Elemző jellemzés.) II. A negyedszázados Ady világnézetünk mérlegén. (Összegező jellemzés.) III. Mikszáth Kálmánná a tót atya* fiak és a jó palócok között. (Falukutató szempontú értekezés.) Rendkívüli tárgyak Fizikai gyakorlatok. A VIII. o,*ból 8 tanuló vett részt. Vezető tanár: Pállva. Hubert. A VII. o.*ból 7 tanuló vett részt. Vezető tanár: Legányi Norbert. Mindkét csoport heti 2—2 órát dolgozott kettes csoportokban. A gyakorló szertár sok apró

Next

/
Thumbnails
Contents