Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941

69 évben fökfént a kísérletezéshez szükséges anyagokat szereztük be, a jelen iskolai évben pedig kísérleti eszközök beszerzésére fordítottuk a rendelkezésre álló pénzt. Még hiányzik több eszköz, de ezeknek a beszerzése a jövő évre van tervbe véve. így is már közeledünk a székesfehérvári tanker. Főigazgatóság által küldött és vezérelvként követendő leltárban felsorolt alapfelszerelés megvalósításához. Újabb beszerzések: Ajándékozás rútján az üveggyártás anyagának és techniká­jának bemutatásához két szemléltető sorozat. Az első a Tokodi üveggyár aján­déka 00 darab, a második pedig az Ajkai ' Üveggyár, Kossuch L. ajándéka 40 drb. Mindkét ajándékért köszönetét fejezi ki az ajándékozóknak a szertár őre. Vétől útján: anyagbeszerzés J0.50 P, gázfülke felszerelés 50 P, üveg áruk 19GL08 P, analitikai mérleg 99 P, egyéb eszközök 39.02 P. Összesen: 394.60 P. A szertár őre: Nagy Kelemen, tanár. VI. Ifjúsági körök. Mária-Kongregáció. Az idén is két csoportban működött: a<z alsós csoport­ban 58 taggal és a feilsős 1 csoportban 53 taggal. Mindkét csoport prézese Dr. Bara­bás Ince. Az alsós kongregáció tisztikara: Prefektus: Tóth Tamás IV. o. t. I. asz­szisztens: Vér Pál III. o. t.'II. asszisztens: Mezey Kálmán III. a. t. szekretárius': Horváth Ferenc IV. o. t. ) Az alsón szakasz az új Kongreganista Katekizmus szerint kapta kiképzését, mely ügyesen foglalja össze a MK célját, lényegét, történetét és működési körét. A kiképző gyűléseken kívül havonként tartottunk gyűlést. Ezeken az ájtatossági részben a prézes ismertette a lelkiélet eszközeit, Mária-ünnepek előtt pedig litá­niát tartott; az akadémiai résziben pedig a következő fiúk szerepeltek szavalattal, felolvasással vagy beszéddel: Horváth L., Horváth F., Kis L.., Tóth T. IV. o. ta­nulók; Faa T., Koppány J., Mayer S., Mezey K., Neubergeir L'., Vér P. III. o. ta­nulók. Az élő rózsafűzért ez évben is folytattuk, május és október hónapban kö­telező volt, a többi hónapban a tagok buzgóságára bíztuk. Az ünnepélyes felvételt dec. 8-án tartotta Gosztonyi Nándor jószágkor­mányzó úr, felejthetetlen szép beszédben buzdította 17 jelöltünket a szűzmáriás levente életre. Az ünnepélyeket a feilsős csoporttal! közösen rendeztük. A felsős kongregáció tisztikara a következő volt: Prefektus: Márkus László VIII. o. t v, I. asszisztens: Taáp Miklós VII. o. t., II. assaisrtens: Fábián István VIII. o. t. A Mária-kongregáció a lelkiélet gyakorló iskolája. Itt készülünk fel, itt vértezzük fel magunka/t az élet viharai eMen. Célunk az öntudatos, Krisztus parancsai által irányított kongregánista élet kialakítása volt. Ez volt a kongre­gáció belső frontja. Külső frontján pedig harcot indítottunk az istentelenség ellen. Céljaink elérésében a havonként rendezett gyűlések kitűnő számai segítettek ben­nünket. A gyűléseken kívül még három ünnepélyt is rendezett a kongregáció: a november 6-i Szent Imre ünnepélyt, a dec. 8-i fölvételi ünnepélyt és a márc. 21-i Szent Benedek ünnepélyt. A gyűléseken és az ünnepélyeken a következő fiúk szerepeltek: Beszédet mondtak: Márkus László prefektus: Megnyitó beszéd. Szent Imre. A mi jelvényünk. Búcsúzó beszéd. Taáp Miklós VII. o. t.: Szent Benedek. Isten veletek, öreg diákok. Vitákat rendezett: Horváth László VIII. o. t.: A politi­kai katolicizmus rémlátói. Váltás és nacionalizmus. Felolvasást tartottak: Márkus

Next

/
Thumbnails
Contents