Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941

t Fehér Bálint Szomorú hírt hozott ezen év februárjának utolsó napján egy budapesti távirat: Bálintot hétfőn temetjük. Különösen közelről érintette ez a szomorú esemény intézetünket, ahonnan ennek az iskolai évnek elején ment üdülni Balatonfüredre, majd Tihanyba. Mosolygós búcsúzásakor azon erős reményének adott kifejezést, hogy nemsokára úgyis visszajön és folytatja a tanítást, az ő annyira kedves foglalkozását. Nem így történt. Megnyugszunk a Gondviselés rendelkezésében, de szemünk még sokáig könnyes marad. Az Alföld küldte közénk a Dunántúlra. 1892. március 30-án született a »hirös« városban, Kecskeméten. Az ottani kegyesrendi gimnáziumba járt, melynek egyik büszkesége volt. Már itt kitűnt a latin nyelv iránti különös vonzalma és érdeklődése. A hatodik gimnázium után szent hivatása sugallatát követve Pannonhalmára ment és itt képződött ki oly alapos szaktudású pedagógussá és oly fitogtatás nélküli jámbor szerzetessé, nak, és itt tizenöt évig működött egyfolytában. Megjárta később a Rend nak és tizenöt évig működött egyfolytában. Megjárta később a Rend majdnem minden intézetét, de igazi otthonának in petto mindig Győrt tekintette. 1939-ben került Pápára és két éven át tanította- itt a latin nyelvet és a történelmet. Ebben az intézetben működött utoljára, ennek az intézetnek Évkönyvében kapja meg tehát a holt kartársaknak kijáró kegyeletes búcsúszavakat is. Érdekes egyéniségű ember volt. Alaptermészetén a kiskún származás félreismerhetetlen anyajegyei voltak észlelhetők. Zárkózottsága mögött mély kedély lapult meg, szűkszavúsága pedig gazdag és eleven gondolkozását akarta leplezni. Nehezen barátkozott, de annál kitartóbb volt a szeretetben. Nem szerette a lármát, mert a csend többet beszélt neki, jobban értette üzeneteit. Nyakasan kitartó volt tervei tkivitelezésében; igaz, hogy nehezen határozta el magát valamire. Kitartó volt dolgai végzésében, bár gyenge testalkatú és gyenge szervezetű volt kiskorától' egész