Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1938

Szülői értekezletek. Az első félévben csak egy közös szülői értekezletet tartottunk, még pe­dig december 16-án. Igazgató ismertette a szülőkkel az új Rendtartás közér­dekű pontjait, majd Borossay Jusztin tanár tartott előadást az eredményes tanításról. Kifejtette részletesen a diákotthon szerepét, a szülők és szállásadók e téren való nagy hatását a tanulóban levő képességek és jó törekvések mellett. Az első osztály szüleinek Dr. Barabás Ince beszélt a szülői értekezlet keretében a cserkészet nevelő hatásáról. Kifejtette, mennyire leköti a fiúk ér­deklődését ez a nagyszerű intézmény, mikor nem negatívumokkal, hanem pozitívumokkal munkára serkenti, tetté érleli a fiúkban duzzadó energiát. Nem azt mondja : Ezt ne tedd ! Ahhoz ne nyúlj ! hanem számtalan módon csupa tettre hívja fel a gyermek akarásvágyát. Különösen a táborozás az az alkalom, hol az ifjú meg tudja mutatni a benne rejlő erőket, s a többiek példájára kamatoztatni is tudja őket. Az érdekes előadást tetszéssel fogadta a szépszámú hallgatóság. Az elő­adás előtt az osztályfőnök és szaktanárok adtak felvilágosítást az érdeklődő szülőknek. II. osztály szülői értekezlete május 5-én volt. A szép számmal megjelent szülőknek először az osztályfőnök beszélt a büntetés és jutalmazás mibenlé­téről és mikéntjéről. Hangsúlyozta, hogy nemcsak testi fenyítékkel büntessünk, hanem használjuk fel a másfajta, szintén érzékeny büntetéseknek egész sorát. A jutalmazás fontosságát különösen a kevés önbizalommal rendelkező, de va­lami nagy feladat elvégzésére vállalkozó fiúk nevelésénél ajánlotta a szülők figyelmébe. Majd utána Barabás Ince dr. kiscserkészparancsnok tartott elő­adást a kiscserkészet pedagógiájáról. Kiemelte előnyeit, a fiúk lelki világára való nagy hatását és buzdította a megjelent szülőket: engedjék meg minél többen gyermekeiknek, hogy a cserkészetbe beléphessenek A harmadik osztály tanulóinak szülei részére május 13-án tartott értekezletet az osztályfőnök, Sümegh Lothár. Az ajándékozás művészetéről beszélve kifejtette a karácsonyi ajándékozásokkor tett tapasztalatait és taná­csokat adott a jövőre. Fölhívta a szülők figyelmét arra, hogy a gyermekek­ben neveljék az olvasás iránti szeretetet és ellenőrizzék olvasmányaikat. Kérte őket, hogy a fiúk iskolánkívüli foglalkozásaival többet törődjenek és észrevé­teleiket közöljék a tanárokkal. A negyedik osztály szülői értekezletén Szentkirályi Márton osztályfőnök

Next

/
Thumbnails
Contents