Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1937

— 18 — tűzzel, lánggal, lelkesedéssel kezdődő mozgalom mindig jobban és jobban hanyatlott, már csak az a pár fanatikus tartotta a zászlót, míg végül teljesen nevetséges lett. Igen nevetséges volt már az is, aki még mindig tulipán jelvényt hordott a gomblyukában. Nem akarom én a tulipánmozgalmat, amire bizonyára hallgatóim közül egyik - másik még emlékezhet, felújítani, de amikor hazafias nevelésről beszélünk, a magyar iparpártolást nem hagyhatjuk ki. Mennyi rengeteg pénz, soksok millió maradna az országban, ha bojkottálnánk, mint azt Németország teszi, a külföldi iparcikkeket. De ma szinte versenyezünk abban, hogy a kereskedőtől csak márkázott külföldi árut kérjünk. Jó pénzért persze hogy kapunk. Tehát a magyar ipar pártolása is elsőrendű hazafias kötelesség, még pedig ez nem a mellet döngető handa-bandázás, hanem okos, számító hazafiasság, mert ez is kell. Sőt nagyon is kellene. Tovább menve itt van egy dátum, okt. 31. Ezt takarékossági napnak keresztelték el. Higgyék el, kedves hallgatóim, hogy ez is hozzátartozik a hazafisághoz. Nagyanyáink, nagyapáink szerény igénytelensége helyett annyira felfokozzuk az igényeinket, hogy sokszor ez okozza a családi büdzsé felborulását, s hogy az egyensúly valahogyan fel ne boruljon, a látszaturaság valahogy csorbát ne szenvedjen, jönnek a sikkasztások, közpénzek, közvagyonelidegenítések, amelyeket hamis, de ügyes könyvelésekkel néha évekig is űznek. Hogy rajtavesztenek sokszor előkelő pozíciókban ülők is, nem sokat törődnek vele, az a fő, hogy jó egy pár évig nagy volt a mód. S ezek a túlzott igények már nemcsak a városokban rontják az erkölcsöket és teszik bűnössé a társadalmi életet, hanem megmételyezték már a falut is. A jó hazafisághoz nem mellveregetés, szavalás kell, hanem sokkal inkább bölcs mérséklet és számító lemondás. A körülöttünk elhelyezkedő nagy nemzetek erre igen jó példát mutatnak. Amelyik nemzet nem szorul más nemzetre, el tudja magát látni mindennel és amely nemzetnek a fiai tudnak lemondásukkal áldozni is a haza oltárán, azt a múltban is és a jövőben is respektálják. Erre kell gyermekeinket is megtanítani, hogy segíts magadon, a jó Isten is megsegít. Pártoljuk tehát a hazai ipart és legyünk lemondóan takarékosak. És legvégül nem volna teljes a kép, amit erről a két témáról Önöknek nyújtottam, ha meg nem emlékeznék a szociális kérdésekről. Szabad-e egyáltalában szociális kérdéseket feszegetni ? Nem mondják-e felforgató elemnek azt, aki nincs megelégedve az élet jelenlegi rendjével, amikor látja, hogy az nem úgy halad, mint azt Krisztus Urunk tanította. Itt aztán elágazók lehetnek a vélemények. Mindenesetre azok, akiknek a jelenlegi állapot hasznot jelent, legyen az földbirtokos, kereskedő, gyáros vagy bankár, a szociális kérdések feszegetését nem szívesen veszik. Ezeknek a megelégedetteknek a csapata azonban elenyészően csekély azoknak számához képest, akik ép olyan jogot formálnak az élethez, mint azok. Mi tehát itt a helyes út? Tisztázni kell ezt