Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1935

— 11 — mint atyjához, nem kényszerűségből, hanem azért, hogy a szent társalgásnak új öröme fakadjon az ő gyülekezetükből. Ezek közt egy Zoerard nevezetű, földmíves szülőktől — mint rózsa a tövisek közül — származó férfiú a Szentlélek sugallatára Lengyelországból hazánkba jött és Fülöp apát kezéből, aki Szent Ipoly tiszteletére Zobor nevezetű kolostort épített Nyitra földjén, fölvette a szerzetesi öltönyt, András nevet kapott és remete-életre adta magát. Vele együtt élő tanítványának, boldog Benedeknek előadása alapján elhatároztam, hogy néhány szóval följegyzem, amit hallottam, hogy mily töredelmes szívvel és mekkora testi kínzásokkal sanyargatta magát. Én, Mór, aki Isten (kegyelméből) irgalmából most pécsi püspök vagyok, gyermekkoromban láttam ugyan a jó embert, de hogy milyen volt az ő életmódja, azt nem látásból, hanem hallomásból tudtam meg. Az említett Benedek szerzetes, aki többször megfordult a Szent Márton tiszteletére emelt kolostorunkban, maga beszélte el nekem az ő tiszteletreméltó életéről a következőket. II. Miután tiszteletreméltó András a remeteség magányába vonult, állandóan böjtölt, ami nagy testi fáradsággal, de a lelki élet megerősödésével járt. Három napig tartózkodott mindennemű ételtől, annak szeretetéért, aki emberré lett az emberekért és negyven napig böjtölt. Midőn pedig elérkezett a nagyböjt ideje, Zozimus apát szerzetesi példájára, aki testvéreivel együtt 40 szem datolyával húzta ki a nagyböjtöt, Fülöp apáttól, akinek kezéből vette a szerzetesi öltönyt, 40 diót kapott és avval megelégedve örömmel várta a szent föltámadás napját. Ugyanakkor pedig és egyéb napokon, habár az étkezés nemcsak a test fölüdítésére nem volt elég, hanem még lelkét is elgyöngítette, mindazáltal — az imádság idejét kivéve — sohasem hagyta abba a munkát, hanem fejszét ragadva az erdőnek egy magányos helyére ment dolgozni. Midőn egy napon a megerőltető munkától és a szigorú böjttől elbágyadt testtel-lélekkel szinte félholtan feküdt ott, egy gyönyörű tekintetű és angyali arcú ifjú ment hozzá és kocsira téve cellájába vitte őt. Midőn az elragadtatás elmultával magához térve megtudta, hogy mit művelt vele Isten irgalmassága, elmondta ezt föntemlített tanítványának, Benedeknek, akinek elbeszéléséből tudom ezeket, de megeskette őt, hogy halála előtt senkinek se szóljon erről a dologról. III. A napi munka után pedig olyan éjjeli pihenést nyújtott a testének, mely inkább kínnak és gyötrelemnek, mint nyugalomnak volt nevezhető. T. i. sövénnyel font körül egy laposra faragott cserfa-törzset és körös-körül hegyes náddal tűzdelte át a sövényt. Maga pedig a fatörzsön ülve, ilyen ülőhelyet használt tagjainak pihentetésére, úgyhogy akármerre dőlt álmosságtól elbágyadt teste, a hegyes nádaktól erősen megsebezve fölébredt. Ezenkívül fából készült koronát is tett a fejére és négy követ akasztott rá négyfelől ; így elszenderedve akármerre hajtogatta fejét, a kő megütötte. Ó boldog András jutalma, boldog és örök élet, százszoros ékességű korona, mely az égben kipótolja azt, amit oly nehezen vásárolt meg itt a földön ! Hallatlan neme a hitvallásnak, mely