Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1933
- 31 — zenekar fenntartása meglehetős anyagi áldozatokkal jár, de ennek dacára mégsem szünteti meg, mert köztudomású, hogy a közönség, amely az intézeti ünnepélyeken résztvesz, mindig szívesen hallgatja az ifjúságnak, ha nem is egészen kiforrott, de azért elfogadható előadását. A tagok száma 45 volt. Hegedűt az elmúlt tanévben 6 tanuló tanulta szép eredménnyel Máyer István tanár vezetése mellett. Az intézetnek évekkel előbb már volt sok sikerrel működő vonós zenekara. Ennek a megalakítása a jövő tanévre van tervbe véve. A hegedűsök iskolai ünnepségeken és önképzőköri előadásokon többször szerepeltek. Kirándulások. Az I. osztály kirándulásaiban Pápa város környékét akarta megismerni. Felkereste az attyai erdőt, a döbrentei várat és a Tapolcafő szépségeit. A II. osztály is a Bakonyba indult kirándulásra, hogy megismerje a városhoz közelfekvő nagy hegység természeti szépségeit. Megnézte a döbrentei várromot, útközben gyönyörködött a bendei erdő májusi pompájában és megtekintette a nagygann^i Esterházy családi sírboltot. Június folyamán az osztály autóbuszon a Dunántúl nagy kincsének, a Balatonnak megismerésére indult a Pápához legközelebb fekvő szép balatoni kiránduló helyre, Badacsonytomajra. Volt az osztály a Kisfaludy-forrásnál, a háznál és a Badacsony tetején levő magas kőkeresztnél. A délutáni programm a badacsonytomaji kőfejtő megtekintése volt és vidám fürdés a Balaton vízében. A III. osztály ősszel az attyai erdőbe rándult ki. Június elején a ciszterciek szép kolostorát, Zircet, a cseszneki várat és a szép Cuha-völgyet tekintette meg. A IV. osztály október folyamán a tapolcafői vízmüveket tekintette meg. Gálos Lázár tanár megismertette a tanulókkal a geológiai alakulatokat. Majd Pápakovácsiban megnézték a templomot. Május hónapban Bakonybélbe rándult az osztály, június úgynevezett csavargó napjain pedig Zirc szépségeiben gyönyörködött. Az V. osztály október 17-én botanikai, egyben geológiai kiránduláson volt Tapolcafőn. Megtekintettük a hőforrás kőzeteit és a tavak növényzetét. Az attyai erdőben a bakonyi flóra őszi terméseit tanulmányoztuk. Útunk Pápakovácsin vitt át, ahonnét visszatérőben a kiöntések pázsit és sásféléit kutatgattuk. Április 21-én tavaszi botanizáláson voltunk Tapolcafőn át Ilkapusztára. A hagymás növényeket és a pázsitféléket, továbbá a vidék fáskultúráját tanulmányoztuk. Május 18-án és 19-én két napot szentelt az osztály a Zala völgyének részletes tanulmányozására. Az első nap reggelén 7 óra tájban már Türjén köszöntöttük a Zala völgyét, hol Horváth Miksa állomásfőnök úr fogadott bennünket. Jókedvvel indult a kis csapat a türjei prépost-