Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932

- 31 ­Egyéb előadások. November 23-án Dózsa Jenő szavalóművész elő­adását hallgattuk meg, aki Vörösmarty, Tompa, Arany, Petőfi, Ady, Mécs és V. Hugó műveiből szavalt többeket. — November 27-én az erdélyi irodalmat ismertette intézetünkben Áprily Lajos és Reményik Sándor, ez alkalommal saját költeményeikből is adtak elő; intézetünk fúvóskara adott elő kiséretnek magyar nótákat. Az előadáson több helybeli iskola növendékei is megjelen­tek. — December 3-án a színtársulat Szigligeti darabját: Fenn az ernyő, nincsen kas adta elő ifjúsági előadásban; ezt a VII—VIII. osztály tekintette meg. — December 19-én az intézeti moziban exotikus növényeket és a Dolo­mitokat láttuk; január 19-én Párizst és a londoni cserkészjamboree első felét ; február 21-én pedig ugyanennek befejező részét, továbbá az autókészítés módját és eredményeit. Március 13-án a híres Vatikán-filmet tekintettük meg. Június 22-én Svájc gyönyörű vidékeiben gyönyörködtünk és láttuk az idei ballagás, valamint a tornaünnepély egyes részleteit. — Május 28-án cserkészeink jelen voltak a hősök emlékére rendezett ünnepélyen. — Végül itt említjük meg, hogy intézetünk egy-egy osztálya testületileg tekintette meg Hénel Gusztáv és Margit festőművészek kiállítását, illetve az iparművészeti kiállítást. Intézetünk méltón jónevű énekkara és fúvóskara ismételten szerepelt pápai intézmények ünnepélyein. Intézetünk díszterme pedig — a városban nem lévén más alkalmas helyiség — sűrűn adott helyet a pápai Emericana, Kath. Nővédő, Kath. Munkásnők, Szent Ferenc harmadrendje, a Kultúregye­sület előadásainak és intézetünk adott otthont az Iparos Dalkörnek is. Külön is megemlítjük a január 9-én itt tartott polgármesterválasztást, mely Pápa város­nak adott új vezetőt és irányt. Kirándulások. A súlyos gazdasági viszonyok között nagyobb tanulmány­utakra az idén sem gondolhattunk. Az I. osztály június 3-án az Attyai-erdőbe és a forráshoz ment kirán­dulni s visszafelé a tapolcafői forrást nézte meg. Június 13-án városunk vidé­kének leghíresebb pontján, a Somló-hegyen töltött egy napot. Mindkét kirán­duláson az oszályfőnök vezette őket. A II. osztály május 30-án az osztályfőnök és Mayer István tanár veze­tésével Pannonhalmát tekintette meg. A III. osztály június 3-án a csodaszép Cuha-völgybe és Csesznek várához rándult ki Németh Döme osztályfőnök és Mayer István tanár kísé­retében. A IV. és V. osztály két napos kiránduláson volt június 2-án és 3-án Kőszegen. Kőszeg nevezetességeit, intézeteit és vidékét tekintették meg. Vezető tanárok voltak az osztályfőnökök : Barcza Kornél és Gálos Lázár. A VI. osztály október 13-án Ugodon volt. Dragovics István esperes úr szíves kalauzolása mellett megtekintették a templomot, ahol szentmisét is hallgattak. Majd megnézték a környékbeli mészégető kemencéket és a kőfejtőt. Május 19-én és 20-án kétnapos kirándulás keretében Csesznek várát és Zircet

Next

/
Thumbnails
Contents