Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932
— 28 szellem halja át a tanári kar mindennapi tanításait csakúgy, mint az intézet intézményeinek (önképzőkör, szavalókör, kongregáció, cserkészet) működését, ennek jegyében folytak le ünnepélyeink és a szülői értekezletek. Nevezetesen nem mulasztottunk el alkalmat, hogy rámutassunk Trianon igazságtalanságaira és vészes következményeire, hogy ezzel is szolgáljuk a nagy magyar kötelességet, a revizió ügyét. A hazafias érzés ébrentartására szolgált a hősök emlékének ápolása, az otthon és a szülőföld megbecsültetése, a szülök, nevezetesen az édesanya iránt való szeretetnek hangsúlyozása, ami mind intézetünknek és általában a bencés nevelésnek régtől gondosan ápolt hagyománya. Egészségi állapot. Diákjaink egészségi állapotában némi javulás konstatálható. Volt ugyan az idén is elég tüdőcsúcshurutos eset, s ezek miatt többszáz órás mulasztások, de az esetek száma csökkent és remélhető, hogy a javulás állandó lesz. Az influenza-járvány is eléggé megkímélte intézetünket: a tanítást egy napon sem kellett szüneteltetnünk, bár a helyettesítés egyikmásik napon elég súlyos terhet jelentett a tanári kar nem beteg tagjaira. A diákok egészségi állapotának előmozdítását célozza az iskolaorvosi intézmény bevezetése. Dr. Kalapos György kórházi főorvos és röntgenologus az intézetnek egyelőre I., V. és VIII. osztályos növendékeit alaposan megvizsgálta és ahol valami rendellenességet talált, megadta a szükséges utasításokat (szemüveg használata, étkezés, napirend, pályaválasztás stb.). Vizsgálatainak eredménye szerint különösen az I. osztályban vannak az átlagosnál jóval gyöngébb szervezetek. A rendszeres testnevelés azonban az egész intézet növendékeinél érezteti jó hatását. Éppen erre való tekintettel testgyakorlás alól csak abban az esetben adtunk fölmentést, ha az iskolaorvos ezt szükségesnek véleményezte. Szülői értekezletek. A jól bevált szülői értekezleteket az idén is megtartottuk. A szülők és szállásadók mindkét értekezleten nagy számmal jelentek meg, kifejezést adva annak a meggyőződésüknek, hogy az iskola és az otthon között benső kapcsolatnak és mindenkor harmóniának kell lennie. Az első értekezletünk december 2-án volt. Ezen dr. Kalapos György főorvos úr a pajzsmirigyről és a tanulási eredményre való hatásáról tartott praktikus előadást. Németh Döme tanár úr az ének és zene jelentőségéről beszélt lelkesen, hatásosan. — Második értekezletünkön Borossay Jusztin tanár úr a cserkészjamboreet ismertette, dr. Brunner Emöd tanár úr pedig a modern nyelvekről értekezett. Az utóbbi előadás bővebben kidolgozva Értesítőnkben olvasható. A filmelőadások ügye végre szerencsés megoldáshoz jutott. Intézetünk kegyurának szíves jóindulata folytán mozigépet és vetítőernyőt szerezhettünk be és a tornateremben megfelelő helyiségünk is van az előadásokhoz. így növendékeink megfejelő filmeket láthattak és elmaradt a más helyiségbe való vonulással járó időveszteség és egyéb kellemetlenség. Külön köszönetet kell