Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932

— 18 dalmi mű és irodalmi mű közé. A müvelődésrajz természetesen azt választja, ami az idegen szellem alkatát pregnánsabban fejezi ki, mely a megértést kereső fél részéről fontosabb. Az egyoldalú kiválasztást ellensúlyozza a művelődési cél. Művelődési javakat kell közölnünk az ifjúsággal, örök értékeket. Corneille Cid-jének olvasását nem pótolja a legtudósabban összeválogatott müvelődésrajzi Cento sem, tükrözze bár még oly pontosan a francia nép szellemi képének vonásait. A mű à fontos, viszont éppen az irodalmi mű gazdagsága teszi lehetővé a több szempontú értékelést. Minden műnek van kifejező értéke, mert kapcsolatban van írójának, korának törekvéseivel. De van egyszersmind jelentőségi értéke; a dráma vagy vígjáték akkor is érték, ha pusztán műfajának törvényei szerint ítéljük. Mindkét értékelés fontos. Az elsőn a művelődésrajz célja fordul, az idegen nép teljesebb megismerése, a valósággal való benső kapcsolódás, a másiktól a nevelés legmagasabb feladata függ, a müveit egyéniség, a „kiművelt emberfő" kialakítása. Az olvasmányok kiválasztásában mindkét szempont érvényesítendő. A nyugati irodalmak „embarras de richesse" elé állítják a szerkesztőt, a kifejező érték bízvást lehet negatív kritériuma a kiválasztásnak. A cél az idegen világ ismerete, az iskola keretei szűkek. Ha pl. valamely német iskolában magyar nyelvet tanítanának, nem lenne mindegy, vájjon Arany Toldi trilógiáját tanulmányozzák-e à felső osztályokban vagy az Ember tragédiáját, noha belső, jelentőségi érték tekintetében a két mű egyenrangúnak mondható. A művelődésrajz egész müvek tárgyalását sürgeti. Egy Molière darab olvasása teljesebb és hívebb képet ad a nagy íróról, mint a főművekből összeszedett „jellemző" jelenetek egymásutánja. Szakítani kell az irodalomtörténeti teljességgel. Nem baj, ha pl. a német irodalomból nem ismeri a tanuló Heinrich Heinét, ha Schillert annál alaposabban és valamelyik drámai mű alapján tárgyalták. Az antológia rendszeren vérzik el az irodalmi nevelés, a „mindenkitől valamit olvasni" elv szoktatja felületességre a tanulót, ahelyett, hogy az irodalom megértésére vezetné rá. Legyen bár az irodalomtörténeti olvasókönyv olyan gazdag, mint pl. a Herrig—Burguy-féle, az idegen szellem megértéséhez nem vezet hozzá, mert kiszemelési szempontja egyoldalúan a jelentőségi értéket, az esztétikai eszményt irányozza. Elveti-e a művelődésrajz az olvasókönyvet? Nem, csak más feladatot jelöl ki neki. Tekintélyes sorozata jelent meg a Kulturkundliches Lesebuchoknak, melyek a szerkesztők alapos munkájáról s az idegen irodalom mély ismeretéről tanúskodnak. A könyvek beosztása újszerű, az illető nép szellemi struktúrájára van tekintettel s a vezérszempontok alá csoportosított szemelvények az irodalmi emlékek példáin mutatják egy-egy struktúrvonás szerepét, így sorakoznak egymás mellé Wechssler-Grabert-Schild olvasókönyvében az „esprit français" jellemzésére Taine, Faguet, La Bruyère, H. de Régnier, Voltaire, Maupassant, Romain Rolland és H. Ghéon. De a könyvnek mégsem az a feladata, hogy szemelvényei alapján tárgyalják az „esprit françaisM. A