Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1931

— 6 — 1861-ben Vaszaryt máshová rendelte az Isten, hogy azután fölemelje, kitüntesse, naggyá tegye. De azért Vaszary Kolos másutt is mint tanár, igazgató, főapát és bíboros-hercegprímás a szív embere, a lélek mestere maradt : ajkán és tetteiben a Pax fönkelt papja. Idősebb korban már ritkán mondott beszédeket, annál többet cselekedett : mindig jószándékkal, minél több jót. És hogy segítsen, ahol csak lehet, hogy minél több könnyet letöröljön : magas állásában is szegény maradt. Mindenét odaadta másoknak, hogy lelki kincseket szerezzen, hogy a lelkeket megnyerje. Nem kellett neki a méltóság, a rang sem : elhagyta azt is,] mikor úgy látta, hogy ezzel használhat nemzetének, Egyházának. A hercegprímási palotából egyszerű kis lakásba húzódott, példát mutatva a lemondásra, az igénytelenségre — a lelki nagyságra, a lelki gazdagságra. Születésének százéves fordulóján sokan hullatták érte a megemlékezés, a hála könnyeit. Pápa városa sem feledkezhetik meg néhai díszpolgáráról, a pápai bencés gimnázium sem lehet hálátlan egykori jóságos tanára iránt. S háláját úgy rója le igazán méltón, ha hűen őrzi és gyakorolja tanítását : hogyan kell szeretni Istent, hazát és embert, hogy a lélek nagysága örök kincs, mely mindig gazdagít, hogy a szív jósága örök tűz, mely világít és lángra gyújt akkor is, ha az élet tűze már kialudt s a szív már nem dobog.