Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1930
— 21 — uraknak áldozatos közreműködését ifjúságunk gyóntatásában, pasztorálásában. Hazafias nevelés. A vallásos nevelést nem tudjuk elválasztani a hazafias szellem ápolásától. Ennek szolgálatában állott mindennapi tanításunkon kívül az Önképzőkör és Szavalókör, a cserkészet és kongregáció működése, valamint ünnepélyeink és a szülői értekezletek. Szent Imre kultusza és Vass József emlékezete, a Takarékossági nap és a Rokon népekről való megemlékezés mind azt a célt szolgálták, hogy növendékeink egész életükben áldozatra kész hazafiak, a tettekben, kötelességtudásban, erkölcsi értékekben is megnyilatkozó hazaszeretet gyakorlati munkásai legyenek. Ezért fokozott figyelmet fordílottunk arra, hogy tanítványainkban kifejlesszük a család, az otthon, a közvetlen környezet (szülőföld, városunk) megbecsülését, mint a haza ismeretéhez és szeretetéhez vezető fontos tényezőt. És nem mulasztjuk el az alkalmat, hogy Trianon igazságtalanságai és a nyomában keletkezett áldatlan állapotokkal szemben való föladatainkra és kötelességeinkre rámutassunk. Egészségi állapot. A tanári karra vonatkozó adatokat fentebb ismertettük. Növendékeinkről egészségi szempcfntból nem egészen megnyugtató képet kaptunk. A felső osztályosok között sok a gyenge, vérszegény, sőt tüdőcsúcshurutos fiú. Nem egy közülök hónapokra volt kénytelen orvosi kezelést igénybe venni, bár viszont akadt egy — igazán ritka kivétel —, aki túltápláltság miatt kapott súlyos betegséget, úgyhogy egész évét elvesztette. A szerény anyagi viszonyok, sőt egyenesen a szegénység meglátszik számos diák egészségi állapotán, ami annál inkább feltűnő, mert a sport hangsúlyozott kultusza a magasságban való növekvésen ugyancsak jelentkezik. A megfelelő táplálkozás előmozdítására szolgált a menza, mely az ingyeneseket nem számítva, havi 32, illetve 30 pengőért naponkint 110 diákot ízletes és tápláló háromszori étkezésben részesített és a tejtízórai, mely süteményt és egy üveg tejet 10 fillérért adott a tehetősebbeknek, akik e mérsékelt árat meg tudták fizetni és mindennap teljesen ingyen 12—15 szegénysorsúnak, nevezetesen ötnek Pápa város adományából. Az influenzán és a tüdőcsúcshuruton kívül egyéb, súlyosabb jellegű megbetegedések is fordultak elő, kettő baleset következtében, de haláleset a rendes tanulók között szerencsére nem volt. Az intézet egyik régibb, kedves tanítványát azonban, Horváth Józsefet, aki az V. osztályra betegsége miatt csak magántanulónak jelentkezhetett, magához vette az^ Úr. Temetésén — Gyarmaton — volt osztálytársainak küldöttsége Orbán Dezső osztályfőnök vezetésével vett részt. Nyugodjék békében ! Szülői értekezletek. A szülői ház és az iskola együttműködése mind az oktatás, mind a nevelés eredményessége szempontjából nemcsak kívánatos, hanem szükséges is. A szülők és szállásadók különösen az osztályfőnököknél szoktak érdeklődni a fiúk előmeneteléről, viselkedéséről, viszont az osztályfőnökök lakásukon is többszörönkint ellenőrzik diákjaikat. így az „iskolabetegség" magától megszűnik és az iskolai munka zavartalanul folytatódik.