Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1930

— 18 — köréből is sokan jelentek meg, különösen az Emericana részéről, melynek lel­kes kancellárja volt. A halála alkalmával megnyilatkozó nagy részvét mutatta az iránta érzett becsülést és szeretetet. Az örök világosság fényeskedjék neki ! A tanári karba ekkor jött át Barcza Kornél Győrből és Boldoghy Marius Komáromból, ahol a megszálló csehek, bár szülei is évtizedeken át Komárom­ban éltek, nem adtak neki tanítási engedélyt. Az új esztendő újabb próbát hozott. Dr. Magasi Artúr súlyos mell­hártyagyulladásban megbetegedett, az utána föllépő komplikációk életét még jobban fenyegették, de az orvosi tudomány, szüleinek önfeláldozó ápolása és a rend áldozatkészsége megmentette. Tanári tevékenységet azonban a tanév végéig nem folytathatott, óráit a tanári kar tagjai egymás között osztották fel, bár a tél folyamán föllépő influenzától az intézetnek mindössze két tanára maradt mentes. A tanítás folytonossága mindamellett mindvégig biztosítva volt. Súlyos betegség következtében hosszú ideig nélkülöznünk kellett Turner Nándor tanító úr közreműködését, aki a diákmiséken az ének kíséretét látta el lelkiismeretes készséggel és kollégiális szeretettel. Kívánjuk, hogy mielőbb teljes épségben jöjjön közénk. Betegsége alatt Hajnal Ferenc, Tibor József tanító urak és Sólymoss Vendel bencés tanár helyettesítette. A tanári testületben még egy változás történt. Sülé Gábor testnevelési tanár szolgálati éveinek betöltésével a tanév folyamán nyugdíjazását kérte. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr teljesítette is kérését. Érdemes kartársunk a tanév végéig való szolgálatra mégis fölkéretett és ő vállalta is a megbízást. Év végén a tanári testület és az intézet növendékei bensőséges érzésekkel vettek búcsút a derék tanártól, aki 31 esztendőt, tehát életének javakorát, töltötte intézetünknél búzgó, lelkes munkálkodásban. Kívánjuk neki, hogy sokáig egészségben élvezze a jól megérdemelt nyugalom éveit. A tanév kezdete. A beírások június 27-én és 30-án történtek, a pót­beírásokat szeptember 2-án és 3-án eszközöltük. Az alakuló értekezletet aug. 29-én tartottuk. Ugyan-e napon kezdtük meg a javító-, különbözeti- és magán­vizsgálatokat, meiyek szeptember elsején fejeződtek be. Szeptember 4-én volt a Veni Sancte, a tanév ünnepélyes megnyitása, tisztelgés a nemzeti zászló előtt, 5-én törvényolvasás, osztályrendezés, 6-án az első rendes előadás. Tanári értekezletet tartottunk: augusztus 29-én (alakuló), szeptember 13-án és február 10-én (módszeres), november 29-én és április 25-én (ellen­őrző), január 28-án, május 15-én és június 9-én (osztályozó), június 15-én (tankönyvmegállapító és évzáró). Látogatások. Kelemen Krizosztom főapáti koadjutor úr augusztus 28-án és április 24-én látogatta meg az intézetet ; ez utóbbi alkalommal megjelent a szülői értekezleten is. Dsida Ottó tanker, kir. főigazgató úr, aki szeptember elsején személye­sen elnökölt a magánvizsgálatokon, hivatalos látogatását január 21—24. nap­jain végezte intézetünkben és észrevételeit közölve a tanári karral, elismerését

Next

/
Thumbnails
Contents