Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1929
— 25 — őshazájukat, hosszas vándorlás után azon a területen telepedtek meg, melyet a történelem ezer éven keresztül Magyarország néven tanult megismerni és megbecsülni : páratlanul veszedelmes helyet választottak állandó haza alapítására. Ezen a területen, melyet méltán lehet a népek országútjának nevezni, a történelem tanúsága szerint számban, erőben és hatalomban sokkal hatalmasabb népek sem tudtak gyökeret verni és lehordta őket nyomtalanul a világtörténelem vihara erről a térről, úgy hogy ma már csak nevük és emlékük él, némelyiknek talán már emléke sem él. A magyar népnek, mely ezen a területen testvértelen ága fájának, a hunok és avarok bukása után nem sok reménye lehetett arra, hogy hazát alapíthat magának és ivadékainak. Különösen reménytelen volt a jövő, mert ez a nép folytatta a nomád életmóddal együttjáró kalandozó életmódot, melyet a nyugat akkor már polgárosult társadalma nem volt hajlandó a maga szomszédságában megtűrni. Az idő azonban rácáfolt a mult tanúságaiból vonható várakozásra : a magyar nemzet hazát tudott alapítani ezen a területen és bele tudott illeszkedni a latin-germán kultúrközösség európai együttesébe. Hogy ez megtörténhetett, az elsősorban a bencés rendnek már a honfoglalás után rövidesen megindult és századokon át tartott önfeláldozó munkájának eredménye, ez a rend és ennek egyéni szenvedést nem ismerő és az Isten dicsőségének mindent feláldozó tagjai voltak azok, kik a félnomád népet az Isten útjára vezérelték és akik a felemelt öklöket innen is, onnan is felnyitották és baráti kézfogásra illesztették egybe a vad magyar és a bosszúra reszkető nyugati fajták jobbját. Azóta is mindig a magyar századok hosszú során át folytatta a rend dicsőséggel, amit áldozattal kezdett s ma is elsőrendű tényező az ország nemzeti és kultúrális életének fenntartásában és továbbfejlesztésében. Ennek a városnak is van oka a bencéseket ünnepelni, mert ennek a városnak is megvan a maga bencés iskolája, amely testvéri egyetértésben az ősi református kollégiummal a nemzedékek sorát nevelte fel a hazának és egyháznak és a közéleti férfiak egész sorát adta a városnak. Indítványozom azért, hogy a közgyűlés is rójja le a maga elismerésének és hálájának adóját a rend előtt, erről a rendet a jegyzőkönyv idevonatkozó részének egy, a polgármester elnöklete alatt kiküldendő öt tagú bizottság útján leendő átadásával értesítse és ezen küldöttség útján tisztelegjen a rend helybeli igazgatója előtt. Határozat: Pápa r. t. város képviselőtestülete a felszólalást és indítványt a legnagyobb lelkesedéssel fogadva egyhangúlag kimondja, hogy az előterjesztésben foglaltakat magáévá teszi és azt jelen közgyűlés jegyzőkönyvében felvéve elhatározza, hogy a Főtisztelendő Szent Benedek-Rend Regulájának és rendi alapításának 1400 éves jubi-