Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1917
25 az új praefectust: Kokas Sándor VII. o. t., I. assistenst : Dukics Lajos VII. o. t. és II. assistenst : Schweighoffer János VII o. tanulót. Az alsóbb osztályúak kongregációja. A keresztény szellemnek a gyakorlati életben való érvényre juttatását megtanulni, az ész és sziv kiművelését már a zsenge korban megkezdeni volt a jelszavunk ez iskolai évben. A rendelkezésünkre álló időt e cél elérésére használtuk fel. Gyűléseinknek tárgyát — rendszerint háromhetenkint volt teljes, mindenkire kötelező gyűlés — egyrészt megbeszélések alkották, másrészt pedig az önképzést tartva szem előtt maguk a kongregánisták olvastak fel vagy szavaltak. Három szakosztályunk mindegyikében nemcsak a szakosztályi tagok fejtettek ki buzgalmat (a sajtó szakosztály gyűjtött és sajtórészvényt jegyzett), hanem az egész kongregáció érdeklődéssel kisérte egy-egy szakosztály működését, aminek bizonysága, hogy nem egy szakosztályi gyűlés az egész kongregáció közös gyűlésévé vált. A havi szent gyónást a hétnek tetszés szerinti napján, de leginkább szombaton végezték a kongregánisták szabadon választott állandó gyóntatójuknál. így azután minden vasárnap a deákmisén voltak kongregánista áldozók, sőt ily rendezéssel elértük célunkat, amire törekedtünk, egyes kongregánisták rendes heti gyónók s áldozók lettek Két izben tartottunk tagfelvételt: december 8-án és május felső vasárnapján. Mindkét alkalommal Kocsis Lénárd dr. főgimn. igazgató papi segédlettel tartott szentmise keretében, miután lelkesítette a jelölt-év idején kipróbált ifjcfkat, mint felvevő fogadta a kiválogatott csapatnak ünnepies igéretét. A felvételt mindkét esetben kongregációi ünnep előzte meg. December 7-én Kurbély Vince, a felsősök kongregációjának prézese, május 4-én pedig Virágh Teofil, az alsóbb osztályúak kongregációjának prézese tartotta az ünnepi beszédet. Ének- és zenekarunkat Pataki Maurus tanár tanította s vezette művészi érzékkel, sőt az ünnepélyek sikerét saját fellépésével is nagyban előmozdította. A béke utáni vágy a mi kongregánistáink szivét a Béke Királynéja felé fordította. November 1-én szentkilenced tartása után ünnepélyes közös szent áldozásunkat ajánlottuk fel a szörnyű csapás mielőbbi elmúlásáért. Május havában naponkint tartott békeájtatosságon a kongregánisták mindig szép számmal voltak jelen. Az utolsó tisztikari gyűlésen megválasztottuk a három prefektus jelöltet Kovács Andor, Böröndy László és Buday Ferenc személyében. Az idei évben a kongregáció vezetői voltak : Turner Nándor IV. o. t. praef., I. ass. : Kovács Andor III. o. t. prosecr., II. ass. : Saád Béla III. o. t. az eucharisztikus szakosztály vezetője. Consultorok : Karlovitz Béla IV. o t. a sajtó szakosztály vezetője, Németh Ferenc IV o. t. pénztáros, Perendi József IV. o. t. háznagy, Szólás Zoltán IV. o. t. secretarius, Böröndy László III. o t., Buday Ferenc III. o. t. Az I. és II. oszt. még nem kongregánista tanulók között Barcza Leánder tanár megalakította az eucharisztikus gyermekek egyesületét. Tagjai közül sokan buzgalommal járultak vasárnaponkint az Oltáriszentséghez. A Deák Ferenc-önképzökör. Intézetünknek teljes főgimnáziummá való fejlesztésével kapcsolatban már régebben felmerült az önképzőkör megalakításának terve, de részben a háboruokozta rendkívüli körülmények, részben felsőosztályaink kevésbbé népes volta e terv megvalósulását mindezideig megakadályozták. Az idei iskolaévben — bár az említett okok nem változtak —