Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1913

99 Fontosabb események. A jelen 1913/14. iskolai évben folytatólagosan a hetedik osztály is megnyílt s a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól 145.182. sz. a. a nyilvá­nossági jogot megkapta. Ugyancsak a mult évben az V. és VI. osztálynak megadott nyilvánossági jog a jelen évben megújíttatott. Szeptember 8-án báró Hornig Károly veszprémi bibornok­püspök úr őeminenciája 25 éves püspöki jubileumának alkalmából az ifjúság ünnepélyes hálaadó istentiszteleten vett részt. Október 4-én, őfelsége a király nevenapján ünnepi szentmisét tartottunk s az előadások szüneteltek. Október 6-án, az aradi vértanuk emléknapján gyászmisét és iskolai ünnepet tartottunk, amelyen az emlékbeszédet dr. Vid Jeromos tanár mondotta. Igazgatói szünet. November 3-án, halottak napján reggel gyászistentisztelet volt, utána az ifjúság a tanári kar vezetése alatt a temetőbe vonult és az elhunyt tanárok s tanulók sírjánál imádsággal és énekkel rótta le kegyeletét. Az előadások ezen kegyeletes aktus után 10 órakor kezdődtek. November 5-én az ifjúság védőszentjének, Szent Imrének napján ünnepi istentisztelet tartatott. Ezen alkalommal az ifjúság szent gyónását és áldozását végezte. November 19-én, Szent Erzsébet napján istentiszteletet tartot­tunk s az ifjúsági hitszónok szent beszéd keretében emlékezett meg boldogult Erzsébet királynénkról s az ifjúságot az iránta való hazafias kegyeletre buzdította. November 20-án ifjuságunk részt vett a városi plébánia­templomban tartott szentségimádáson. December 8-án volt a Mária-kongregációba való ünnepélyes felvétel. A felvételi szertartást Francsics Norbert, bakonybéli apát úr végezte és az ifjúsághoz lelkes, szívhez szóló beszédet intézett. December 20-án a kereszténység 1600 éves jubileuma alkal­mából ifjúsági ünnepet tartottunk, amelyen az ünnepi beszédet Kelemen Krizosztom tanár mondotta. (Az ünnep műsorát 1. az iskolai ünnepek között !) Március 15-én iskolai hazafias ünnep volt, amelyen az ünnepi beszédet Flóri Oszkár tanár tartotta. (L. az iskolai ünnepek között !) Március 31-én a tanári kar küldöttsége tisztelgett az igazgató vezetése alatt Németh István dunántúli ref. püspöknél ünnepélyes beiktatása alkalmával s részt vett a beiktatási ünnepen. Április 16-án a pannonhalmi főapát úr nevenapja alkalmából 7*

Next

/
Thumbnails
Contents