Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1910

8 A félelem ugyanis nem volt épen alaptalan, mert az Ádria igen erősen tajtékzó hullámokkal mutatta boszankodását a Bóra egész éjjeli rakoncátlansága miatt. Mire azonban sok kanyarodás után a kikötőbe megérkeztünk, egészen napos és verőfényes reggel lett. Már ott várt reánk a Villám nevü személyszállító hajó. Mintha a tenger is alább hagyott volna haragjával, midőn a vidám utasokat a hátán érezte, akik lelkes énekelés között indultak meg a nagy útra. Szerencsénk volt, hogy a Quarnerón át tiszta, derült időben utazhattunk, mert csak így gyönyörködhettünk a napsugaras, kékes isztriai hegyeken és a szétszórt dalmát szigeteken. Mindig a födélzeten voltunk osztályfőnökünk körül, hallgattuk megjegyzéseit és ostromoltuk kérdéseinkkel. Délfelé járt az idő, midőn a Villám már a nyilt tenger hullámait szelte. Két óra tájban elvesztek a szemhatárból az isztriai és a dalmáciai partok, hajónk az ég és viz között lebegett. De nemcsak lebegett, hanem ringott, mint a bölcső : majd előre bukott a hullámvölgybe, majd pedig a haragosan tajtékzó hullám hátára emelkedett föl, hogy a következő percben annál mélyebben szálljon alá a tátongó mélységbe. Minden porcikája ropogott, recsegett, nyöszörgött, jajgatott, mintha csak együtt érzett volna a megrémült szárazföldi lényekkel, akik fejüket vesztve rohantak a korlátokhoz, hogy meghozzák áldozatukat a tenger haragos urának, Neptunusnak. A szél eszeveszetten zúgott, tombolt s rövid idő alatt az egész láthatárt sötét felhőkbe burkolta. Megeredt a zápor oly sürü cseppekben, hogy ég és viz egybeolvadni látszott. A földézeten a matrózokon kívül alig maradt valaki. Többen közülünk igen bánták, hogy eljöttek, mert ilyen viharra nem számítottak. Osztályfőnökünk hiába vigasztalt és bátorított bennünket, a nyögés és jajgatás egy pillanatra sem szűnt meg. Aki még tengeri betegséget nem kapott, az nem is tudja elképzelni, hogy mily gyötrelmes állapot az. Az ember annyira el van szánva a halálra, hogy inkább kivánja, csakhogy megszabaduljon kínjaitól. Végre hat óra tájban a vihar kitombolta magát, a zápor megszűnt, a sötét felhők rongyokra tépve oszladoztak s Dalmácia felől egy gyönyörű szivárvány övezte át az égboltozatot, mindkét végével a sötét hullámokba merülve. Szebb és fenségesebb tünemény alig képzelhető a nyilt tengeren. Ehhez járult, hogy Ancona felől az itáliai partok már szabad szemmel is láthatók voltak. Utazásunk alatt alig néhány órára tünt el a szárazföld, mégis