Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1910

33 lehet szebb és élvezetesebb utazást képzelni, mint sima tengeren derült időben. Körülbelül négyszázan lehettünk a hajón, de ott mindenkinek jó kedve volt, mindenkinek öröm sugárzott az arcáról. Lenn az ebédlőteremben a horvátok zsivióztak és irgalmatlanul verték a rozoga pianinót harsogó énekek kíséretében, mi magyarok pedig fenn a fedélzeten részint nemzeti dalokat, részint szent énekeket zengedeztünk. Mennél közelebb jutott a hajó a kikötőhöz, annál zajosabb lett a kedv és lelkesebb az ének. Micsoda boldog érzés volt, midőn magyar földre léptünk ! Szinte egy pillanatra megfeledkeztünk a világváros emlékeiről, midőn a drága hazai földnek varázsát éreztük. Fiúméban este 8 óra tájban ültünk vonatra és az egész éjszakát boldogan átaludtuk. Budapestről alig egy órai várakozás után dél felé érkeztünk meg a mi kedves városunkba. Az állomáson intézetünk sok tanulója, szüleink, testvéreink, rokonaink vártak bennünket és riadó éljenzéssel fogadtak. Leírhatatlan a viszontlátás édes öröme, hogy friss jó egészségben és szép emlékekkel gazdagon köszönthettük szeretteinket, különösen édes anyáinkat, akik távollétünkben mindig reánk gondoltak s éjjel-nappal értünk aggódtak. Mielőtt elbucsuztunk volna egymástól, nemcsak mi, hanem kedves szüleink is hálás köszönetet mondtak osztályfőnökünknek a nagy fáradságért és atyai szeretetért, amellyel bennünket ily nehéz és hosszú úton vezérelt. Ez a kirándulás csak erősebbé tette azt a meleg viszonyt, mely közöttünk hét év alatt kifejlődött. Azóta már az érettségit is letettük, rég megváltunk egymástól, de a tanulságos római kirándulást soha el nem felejtjük, a szeretet sem fog soha megszakadni közöttünk és volt osztályfőnökünk között. Az élet nehéz küzdelmei között sok ismeret feledésbe megy, amelyeket a középiskolában elsajátítottunk, csak a szeretet marad meg épen és változatlanul, mint ifjúkorunknak legszebb és legdrágább emléke. 3