Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1907

20 vagy néhány jelenetet állít elénk (II. Fülöp II. 23. és Phocion II. 434.), melyek minden szónál találóbban mutatják be a szereplőket. A spártaiakat (II. 437.) Agis király egyik nyilatkozatával, a Nagy Sándor után élő athénieket Demetrius Polyorcetes-szel szemben tanúsított hitvány viselkedésükkel jellemzi. De legtöbbre becsüljük Maárban azt, hogy a képnek mindkét oldalát megrajzolja és személyeit nem egyoldalulag jellemzi. Még Demosthenesről sem hallgatta el — bár arról az esetről tudjuk, hogy csak rágalom volt

1 — azt a gyanút, hogy megvesztegethető lett volna. Cato Cens, jellemének hátrányos oldalait sem titkolja el (II. 529.), bemutatja őt a Corn. Scipio Afr. ellen viselt ádáz küzdelmében, sőt otthonában pongyolában is az erények nagy őrzőjét. Épen ily kétoldalulag jellemzi Caesart is. (II. 641—42.) Talán sikerült az előző szakaszokban feltüntetni Maár művének irányát, szellemét, az író felfogását. Történeti anyagáról kell még egy-két szót szólanunk. Egészen természetes, ha a könyv köztörténeti részének első felében, a keleti népek történetében találunk legtöbb tévedést és hibát és ha a tévedések a görög és római történelem folyamán mindig jobban és jobban kevesbednek. Hunfalvy János

2 terjedelmes bírálatában erősen megtámadja Maárt amiatt, hogy az emberiség bölcsőkorának történetét Mózes alapján irta meg, időszámításának alapjául is Dionysius Petavius nyomán a Genesisben talált adatokat vette, sőt védelmére is kel a Mózes-féle kozmogoniának (I. 107—111.). Maár abban az időben gyűjtötte müve anyagát, amidőn a keleti ásatásokat s ezek leleteit még a legnagyobb bizonytalanság környezte és nagy bizalmatlanság fogadta. Igaz, hogy a megfejtéseket, melyeknek a rájuk következő évtizedek igazat adtak, részben már használhatta volna könyve kibocsátásakor,

3 de a Bibliát, mint történeti forrást elvetni ma sem vagyunk kénytelenek. Sőt a Szentírás tekintélye Asszíria, Babilónia és Egyiptom ősi emlékeinek felkutatásával csak nőtt. Évekről, vájjon a vízözön a világ teremtése után 1656-ban Maár, II. 16. és 432. 11. V. ö. : Weiss-Szabó : Világtörténet. II. 481. 2 Uj Magy. Muz. 1854. 565. köv. 11. 3 U. o. 571. I.