Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1904

- 49 — V. ÉRTESÍTÉS AZ ISKOLÁRÓL. Az 1904—905-iki iskolai év, megtartatván a szabályszerű be­iratások (jun. 30 — jul. 5-ig és szept. 1—3-ig), felvételi-, javító- és pótló-vizsgálatok (auguszt. 31-én), ünnepélyes szent mise-áldozattal szeptember hó 4-én nyittatott meg s 5-én megkezdődtek a rendes előadások. A tanári karban változás nem történt. A gimnázium kath. ifjúsága a téli, zord hónapok kivételével hétköznapokon reggel 77a órakor az igazgató és osztályfőnökök, minden vasár- és ünnepnapokon pedig az egész év folyamán 872 órakor az egész tanári kar felügyelete alatt szent misét hallgatott, szent mise után pedig hiterkölcsi oktatásban részesült. Az ifjúság szombatonkint a szent mise alatt az olvasót imádkozta. Az előadá­sokat rövid imával kezdte és végezte, az utolsó óra után pedig — déli 12 órakor — az előadásokat naponkint az őrangyalával zárta be. Az iskolai év folyama alatt az ifjúság négyszer végezte a szent gyónást és részesült a legméltóságosabb oltári szentségben. A hús­véti szent gyónást gyakorlatok előzték meg, melyeken a tanári tes­tület is jelen volt. A keresztjáró- és urnapi körmenetekben és a szentségimádásban a tanári kar vezetése mellett áhítattal vett részt az ifjúság. Gimnáziumunk ifjúságának áhítatos lelkületét szépen jellemzi, hogy a legtöbben koruknak megfelelő vallásos társulatoknak voltak­tagjai; még pedig: 1. Mária-Kongregációnak van 45 rendes tagja és 36 jelöltje; 2. Jézus leqszentebb Szivéről nevezett imatársulatnak tagja volt 60 növendék (beirva a társulat pannonhalmi igazgatójánál); 3. „Jézus szent gyermekségének müve 1 1 társulatnak pedig 92-en voltak tagjai (beirva az esztergomi orsz. igazgatóságnál). A tagok elég tekintélyes alamizsnával járultak hozzá a társulat szent céljá­nak előmozdításához ; végül 4. Lorettoi szentház társulatának 17-en voltak tagjai. Az ifjúság egészségi állapota elég kedvező volt. Voltak ugyan egyeseknél hosszabb-rövidebb ideig tartó betegségek, de a tovább­haladást egyik sem akasztotta meg. A halál, sajnos, szintén megkívánta áldozatát. Zsilinszky Antal, 4

Next

/
Thumbnails
Contents