Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1904
— 29 — (Pokolvár libatopp), Daphne Mezereum L. (Farkas boroszlán), Rhus Cotinus L. (Sárga szömörce), Solanum nigrum L. (Fekete csucsorka), Aconitum Napellus L. (Katika sisakvirág), Conium maculatum L. (Foltos bürök) levelét. 1 Az európai uralkodók mindenfélekép igyekeztek megakadályozni a dohányzást. I. Jakab angol király 1610-ben szigorúan eltiltotta a dohányzást. Konstantinápolyban a nevezett évben már annyira divatos volt a dohányzás, hogy az elöljáróság akit a dohánytól elszédülve talált az utcán, annak a pipaszárát keresztül döfette az orrán, az utcán fel s alá hurcoltatta dobszó mellett, a nép pedig sárral dobálta meg. VII. Orbán pápa 1624-ben exkommunikálta a dohányzókat, Oroszországban orrvesztés mellett tilos volt a dohányzás. Később belátván a sikertelen küzdelmet, felhagytak az uralkodók az üldözéssel. I. Lipót már nem tiltotta. Rákóczy katonái közt nem is volt vitéz, aki dohányzás közben az u. n. bokafüstöket nem tudta orrán, száján kiereszteni. Az 1813-ban megjelent „Néma orvos" c. könyv azt mondja, hogy a „magyaroknál mostanában minden füvek közt legismeretesebb és hasznosabb a dohány, mert az emberek közt alig találunk egyre, aki vele nem élne." Elmondja továbbá, hogy „a nyomorúságot, unalmat, melancholiát elűzi, a vért tisztítja, a tüdőnek veszettségét gyógyítja, a gyomrot erősíti." Magasztalását azzal fejezi be, hogy „egyszóval, aki a dohány füstének és porának hasznát nem érzette, a világnak nem próbált és hiteles lakosa." 2 A bagózás, tubákolás szinte dohányzás, sőt az első még veszedelmesebb, minthogy a szegény nép rosszúl táplált, pálinka-iváshoz szokott testének nagyobb méreg, mert csak rosszabb dohányt szívhat, amelyben pedig több a nikotin. Mindegyik fajta dohányzás divatos nálunk, mert a férfiak úgy látszik javíthatatlan dohányzók, a nők dohányzása ellen azonban, mely egyenesen nőiességük rovására megy, ezt irja Mátyás István erdélyi fizikus: „nálunk ugyan még amennyibe én tudom, a legalábbvaló moslék tzigánynéknál és némelly férjíiakat majmozó vén Asz1 Kubinyi Ág. i. m. 36. 2 Egészség. 1889. 103.