Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1901

- 58 — Az intézet kegyura, dr. Fehér Ipoly pannonhalmi főapát ur őméltósága május hó elején szerencséltető székházunkat és intéze­tünket becses látogatásával, mely alkalommal behatóan megtekin­tette az intézetet, mind a négy osztályban meghallgatta az ifjak feleleteit. Intézetünk a pannonhalmi szent Bi-nedek-Rend 900-éves fenn­állásának emlékére 1901. évi november hó 3., 4. és 5. napjain a Rend templomában hálaadó istenitiszteletet és nov. 5-én, sz. Imre berezeg napján, a gymnasium rajztermében nyilvános iskolai ünne­pet rendezett. Nov. 3-án és 4-én szent mise, szt. beszéd és délután litánia tartatott; nov. 4-én a litánia után az ifjúság szt. gyónását végezte, nov. 5-én pedig a legméltóságosabb Oltáriszentségbez járult. Nov. 5-én a Te Deummal egybekapcsolt hálaadó ünnepélyes szt. misét az igazgató tartotta. Délelőtt 11 órakor a gymnasiumnak ezen al­kalomra feldíszített rajztermét egészen megtöltötte a díszes közön­ség. Az ünnepély sorrendje a következő volt: 1. Hol szent Péter . . . Énekli a gymn. énekkar. 2. a) Monte Casino, Nyulassy Antaltól. Szavalja Fábián Károly I. o. t. b) Sz. Benedek,^ yulassy Antaltól. SzavaljaPerczel Miklós IV. o.t. 3. Ti a suhongó berkek . . . Szövege Nyulassy, dallama Szentgyörgyi S.-tól. Énekli Szekeres Bónis tanár és a gymn. énekkar. 4. Szent Gellért imája, Takács Gedeontól. Szavalja Horvátth Iván IV. o. t. 5. Ének Sz. Imre herczegröl. Énekli a tanuló ifjúság. 6. a) A magyar szenthegy, Erődi Dánieltől. Szavalja Röder Jenő III. o. t. b) Üdv Pannonhalmának, Havadi Barnabástól. Szavalja Meilin­ger Mátyás II. o. t. 7. Üdvözlő dal. Szövege Tánczos V.-tól, dallama Schedl A.-tói. Énekli a gym. énekkar. 8. Ünnepi beszéd. Mondja Réthei Prikkel Marián, tanár. 9. Csak magyarok legyünk, Dalmady Győzőtől. Szavalja Grodek Gusztáv II. o. t. 10. Zengjen a dal lelkesülten. Énekli a gymn. énekkar. Az utolsó ének elhangzása után a gymnasiumi igazgató rövi­den ecsetelte a" szent Benedek-Rendnek hazánk jó- és balsorsával

Next

/
Thumbnails
Contents