Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1897
- 138 — fognak találkozni. 4) Azonban a miniszter óhajtása nem teljesült, csak hiú reménynek bizonyult, mert jóllehet a tanári kar 1873-ban is kiakasztatta a felhívást, az előadásokra senki sem jelentkezett. 1) A tanfolyam hallgatói jobbára a földmíves és iparos osztályból kerültek ki. 2) Voltak azonban köztük többen a ref. főiskola növendékei közül is ; 3) sőt az iutelligenczia soraiból sem hiányoztak a résztvevők. Ez utóbbiak közül csak Czink városkapitányt említjük, a ki egy órát sem mulasztott el az előadásokból. 4) Hogy a benczéstanárok a későbbi időben élénk érdeklődéssel viseltettek Pápa műveltségének előmozdításában, azt a legvilágosabban bizonyítja a kath. legényegyesületben való áldásos működésük. A pápai kath. legényegyesület az illetékes vezetőknek lanyhasága következtében mindaddig csak tengődött, mig a benczések keze az egyesület ügyeibe bele nem nyúlt, s a már-már száradásnak induló fát, lenyesvén arról a száraz ágakat, virágzásnak nem indította. A tanárok által az egyesületben tartott felolvasások és előadások, 5) az egyesület tagjaival való igazi barátságos érintkezésük, s az egyesületet könyvekkel, sőt más anyagi eszközökkel való segélyezésük : felélesztették a kath. legényekben azon öntudatot, hog nincsenek többé elhagyatva, s hogy ezután fog csak az egyesület felvirágozni, mert annak ügyeit lelkes vezetők vették a kezeikbe. Nem alakult volna meg Pápán egyhamar a kath. kör sem, ha a benczés tanári kar annak zászlóját ki nem bontja és fennen nem lobogtatja, hogy különösen Pápán, a hol a katholikusok annyi más vallású ember között élnek, lássa még a névleges katholikus is, hogy az igaz katholikus érzést a műveltek közt kiválóan az áldásosán működő kath. egyesületeknek kell felébreszteniük és fáradhatatlanul táplálniok. Hogy miként működött a tanári kar az irodalom terén, azt Irodalmi rovatunkban mondottuk el. Hogy mindig befolyt a város ügyeinek intézésébe, azt bizonyilja azon tény, hogy az igazgató 1861-től kezdve rendszerint tagja volt a városi képviselőtestületnek. 6) Hogy mily élénk részt vett a tanári kar a kath. elemi oktatás előmozdításában, s a város katholikus dolgainak vezetésében, azt világosan elénkbe tárja azon bizalom, a melyet a város kath. polgárai a benczés tanári kar iránt nyilvánítottak, a midőn annak igazgatóját és egy-két tanárát minden választás alkalmával a kath. választmány és iskolaszék tagjaivá választották. 7) Igy, hogy többet ne említsünk, 1895/6-ban Pető Menyhért igazgató és Schulz Vendel mind a két választmánynak tagjai voltak. Hogy pártolták a tudományokat, azt nemcsak kifejtett irodalmi munkálkodásuk s a tudomány legújabb színvonalán álló becses és gazdag magánkönyvtáraik 8), hanem hazánk és nemzetünk tudományos előre haladását előmozdító tudományos egyesületeknek bőkezű pártfogolása napnál fényesebben bizonyítja. Igy, hogy ismét csak az utolsó évet említsük, 1895/6-ban Pető Menyhért igazgató tagja volta magy. természettudományi x) Főigtói lát. jegyzk. 1873. 2) Tóth Incze levele. 1898. 3) U. az. *) Németh Vilmos levele 1898. 5) G^*nn. Értesítő. 1895/6. B) Pápa város jegyzkönyveí. 7) Pápai kath. el. iskolaszék jegyzökönyvei és a gymn. Értesítők. 8) Főigazg. lát. jegyzőkönyvek.