Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1897
— 107 — A pápai k. kisebb gymnasiumnak nyilatkozata a tanulmányok elosztása és megalapítása iránt 1848-ban. Fölszolitatván a tanulmányok elosztása és megalapításában czélba veendő változások iránti nyilatkozatra, nem késünk ezennel igénytelen véleményünket és illetőleg javaslatiukat, a mint azok a tudományos gyűlésben elfogadva voltak előterjeszteni : 1-ször. Czélirányosnak tartjuk azon javaslatot, melly a vallásbeli előadást egy tanárra rubázná olly gymnasiumban is, mellyben valamiut eddig, ugy ezentúl is hat osztály leeud ; és melly szerint ezen legfontosb, és az életbe leginkább vágó tárgynak előadására igen csekély idő szenteltethetnék heteukint, s igy a vallási érdekek nevelésünk legnagyobb kárára háttérbe szorítatnának. Ide járol, hogy ha ugyan annak a tauárnak kötelessége leend az egész hat osztálybeli ifjúság jelenlétében a vasár ós ünnepnapi bitoktatásait is tartani, ezen tartozásának is a tér és hely szűke miatt aligha felelhetend meg kellő sikerrel ; kívánjuk tehát a vallástanitásra nézve az eddigi szokást megtartani, melly uton biztosabban előhaland az iíjuság erkölcsi tökéletesbülése, naponként hallván vallásbeli magyarázatot, naponkint lévén alkalma a többi rendszeres tanulmányokból következtetett erkölcsi intéseket hallhatni, mellyek azonkívül a vasárnapi és ünnepnapi tanítások alhalmával hasznosan ismételtethetnek. Azonban óhajtásunk legfőbbike teljesülend, ha a tanodai osztályokban előadandó kátékra nézve kellő figyelem fordítatni, és a gymnasiumbeli tanároknak véleményezése, javaslata avagy módosítása iránytűül felállítatni fog. 2-or. A görög és latin nyelv kimerithetlen kincseit, és az alapos műveltségnek minden nemzetek által elismert főtényezőit ápolni valamint eddig, ugy azután is főfeladatuukuak ismerendjük. 3-or. A latin, görög, magyar nyelv, valamint a természet és számtan előadására minél előbb alkalmas könyvekkel elláttatni óhajtunk. A magyar nyelven megjelent latin nyelvtanokkal nem elégedhetünk meg ; mert a latin nyelv napnyugoti szerkezetének a magyar nyelvnek napkeleti eredetiségével kellő párhuzam és ebből következtethető ujabb szabályok általi útbaigazítás hiányzik bennök. Mit nem azért sürgetünk, mintha a fennevezett tanulmányok, és az észrevett hiányok pótlására képesség és eszközök nem létét tapasztalnók ; hanem azon nehézségek felmerülése szól mellettünk, mellyeknek a tanodát változtató iíjuság kitétetni szokott. Enuélfogva az iskolai könyveknek egyformasága is kivánataink közé tartozik. 4-er. A magyarok története mint a felsőbb, mint az alsóbb osztályokban czéliránvosan előadathatik a Horváth Mihály féle de kath. szellemben módosított kézi könyv által, valamint elfogadhatónak ítéljük a Ramoczy Valeriántól szerkesztett földleírást is az alsóbb osztályokra nézve. 5-ör. Az ujabb törvények is polgári kötelességek theoriája honi iíjuságunk nevelésére jótékony hatással leend.