Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1895
— 77 — Ezt a szép harmóniát, az igaz hit és a valódi hazaszeretet eme testvéries ölelkezését, csak vallásos neveléssel lehetett elérni. Isteni tisztelet. Vasár és ünnepnapokon 8 órakor szóllalt meg a gymnasium kis harangja, a melyre az ifjúság saját osztályaiba gyűlt, a hol mindegyik tanár, a ki egyszersmind saját osztályának kathechetája volt, 9 óráig kathechetice intelmeket intézett tanítványaihoz. Ekkor adott jelre szép sorban, párosan, a volt pálos templomba vonultak tanáraiknak felügyelete alatt, s a „Prosternimur credentes" éneket énekelték. Délután félháromtól háromig lelki olvasmány (lectio spirituális) volt, a miután templomba mentek, a hol a lorettói lytániákat s a Salve Reginát vagy O Virgo vírginumot énekelték. Ezen kivül az igazgató, a jámborlelkü Kelemen György támaszkodva a környékbeli gymnasiumok szokására s a Ratio Educationisra, a mely a Mária-társulatokat a tanulóknak kiválóan figyelmükbe ajánlotta, még mielőtt a főigazgatótól megkérdezte volna, hogy váljon nem érkezett-e a pálosok eltörlése óta erre vonatkozólag ujabb rendelet, létesítette azt s az ifjúsággal gyakorolni kezdette. A főigazgató, a ki már mint papi ember sem lehetett volna a Mária-társulat ellen, közölte vele azon felsőbb elhatározást, a melynek értelmében a hitszónokoknak lelkükre köttetik az ifjúságot az Isten, a szentek, a világi fejedelmek iránt való köteles tiszteletre tanítani, de épen ezen rendelet értelmében a Mária kongregácziók eltiltattak. Az ifjúság vallásos buzgóságáért élő-haló Kelemen György nem akart belenyugodni a szerinte katholikus országban igen helytelen intézkedésbe, épen azért kérve-kérte a társulat fönmaradásának megengedését Kérését azzal támogatta, hogy a városbeli protestánsok megbotránkoznak, hogyha látják, hogy a katholikusok alig kezdtek valami ájtatosságot, azt már is elhagyják ; s hogy az ifjúság zászlója különbözik a czéhek zászlójától ; s hogy a társulati köpenyt csak akkor hordják a tagok, ha az alig 12 lépésnyire fekvő templomba mennek áldozásra, a midőn két énekes az „Ave maris Stellát" énekli : mégis eltiltották, azonban meghagyták az igazgatónak, hogy a társulatot a netán bekövetkezhető botrány szempontjából csak a jövő 179 6/ 7-ik isk. év elején szüntesse be, a mit az igazgató habár kedvetlenül, de mégis megtett. 1802-ben február 9-én pedig a volt pálosok régi templomát, a melybe az ifjúság isteni tiszteletre járt, s a melyet a Fundus Religionis szeretett volna a nyakáról lerázni, akarták bezáratni. E végből kérdést intézett a főigazgató, hogy a tanuló ifjúság nem járhatna-e a plébánia templomba isteni tiszteletre. A már ekkor betegeskedő igazgató helyett Molnár tanár jelentette, hogy a plébánia templom 250 lépésnyire van s sokszor a benne tartott plébániai functiók miatt a deákoknak nem lehetne misét tartani ; esős időben kis gyermekekkel oly meszszire menni igen alkalmatlan, sőt vásáruapok alkalmával a templom körül levő ökrök, lovak és kocsik miatt a tanulók élete veszélynek volna kitéve ; végre úgy sem lehet a templomot bezáratni, mert a pálosok eltörlése után a város németajkú polgárainak adták isteni tiszteletre. A vallástant hetenkint kétszer, kedden és szombaton fél óráig tanították, a
