Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1892

— 86 — mények) homlok- s alaprajzának, valamint metszetének ismertetése. Kk. mint a III. osztályban. Tomázás, h. 2 óra. Mint az I. oszt. III. Nevezetesebb felsőbb rendeletek. A nm. vallás- és közokt. magy. kir. ministerium 1892. évi julius hó 13-án 1.487. ein. sz. a. rendeli, hogy augusztus hó 1-tól kezdve a hivatalos órák meghatározása a középeuró­pai időszámítás szerint történjék az összes tanintézetekben ; — 1892. évi 55,711. sz. a. kelt rendeletével a középiskolai izrae­lita tanulóknak a szombati és más ünnepnapi irás és rajzolás alól való felmentése tárgyában 1890. évi október hó 29-én 47.880. sz. a. kelt rendeletét az eljárás egyszerűsítése czéljából oda módosította, hogy ezentúl e felmentést maga az igazgató fogja megadni és pedig minden eddigi helyi megszorítás és egyéb feltétel nélkül, egyedül a szülőknek, az aláírásra nézve hatóságilag igazolt írásbeli kérvénye alapján; — 1893. évi 3.579. sz. leirata szerint nem tesz az ellen észrevételt, hogy a pápai kath. gymnasiumnál a tanítás lehetőleg délelőtt történ­jék s délután csak egy leczkeóra tartassék; — 1893. évi april hó 17-én 2.917. sz. a. rendeli, hogy az oly középiskolai tanu­lóknak, a kik a hittan tanításáért esetleg megállapított tan­díjat meg nem fizetik, sem Értesítő, sem Bizonyítvány ki nem adandó. IY. Szegény tanulókat segélyző Szulpícz-egyesület. A pápai takarékpénztári részvénytársulat szives volt az egyesületnek iskolai könyvekre 50 frtot adományozni; ezen nagylelkűségéért az egyesület elnöksége hálás köszönetet mond' A lefolyt iskolai évben az egyesület harminczkilencz tanulót látott el szükséges iskolai könyvekkel (407 drb) és kettőt részesített jutalomban. Az első jutalmat, a Matits-féle alapítvány évi kamatját — 17 frtot — Császár Mihály, IV« oszt. tan., a másodikac, a Feszt-féle alapítvány évi kamatját — 10 frt 50 krt — Pados Antal, II. oszt. tanuló nyerte.

Next

/
Thumbnails
Contents