Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1891

— 29 — pénz nélkül, órától fogva. Nem a nyugpénz, sem a nélkül : hanem a kettő együtt teszi a határozót. A határozó mondatrészt nemcsak határozóesettel fejezhetjük ki. hanem névutóval és egy előtte álló szónak alanyesetével vagy határozóesetével. (Összefoglaló ismétlés. Van igeragozás ; van névragozás stb.) „Szegény atyámnak küldöttem a pénzt" mondatban vizsgáljuk az egyes mondatrészeknek a helyét. Első helyen van a melléknévi jelző ; második helyen a részesülést stb. jelelő határozó ; utolsó helyen van az állítmány. Minden mondatban megvan a mondatrészeknek és minden szónak bizonyos helyök. A magyar nyelvnek ezt a tüneményét, sajátságát szórendnek nevezzük. A mint megváltóztatjuk a mondati'észek helyét, megváltozik a mondatnak értelme is. A mondatrészeknek helye más és más lesz, a szerint'a mint ezt vag}

7 azt a mondatrészt tartjuk fontosabbnak, amint ezt vagy azt a mondatrészt akarjuk az olvasók vagy hallgatók figyelmébe ajánlani. A melyik szót figyelembe akarjuk ajánlani, arról azt mondjuk: azon van az értelmi hangsúly. Az értelmi hangsúly a szórend alapja. Pl. Pénzt küldöttem szegény atyámnak— nem pedig mást ; itt a tárgyat akarjuk figyelembe ajánlani, ezen van az értelmi hangsúly, azt tettük első helyre s utána tettük az állítmányt. Az állítmányt a fontosabbnak tartott rész után tesszük. Szegény atyám meghalt. Sok szép virág van kertünkben. Szomszédunknak szép gyümölcsfái elfagytak. Városunknak lakói jórészt fóldmívelők. Némely mondatrésznek megvan a maga helye ; és csak igen ritkán van más helyen. Igy : a jelző a jelzett neve előtt szokott állani. A birtokosjelző (mint a féle jelző) a birtokszó (mint jelzett neve) előtt szokott állani. A számnévi jelző a melléknévi jelző előtt áll. Ha mind a háromféle jelző megvan a mondatban, akkor a sorrendjök ez: birtokosjelző, számnévi jelző, melléknévi jelző. (Folytatása következik.)