Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1890

— 35 — hát hosszú magánhangzó van. természeténél fogva hosszú szótagoknak nevezzük. Ejtsük ki olvasás- és beszédközben az egyes hangokat a lehető legtisztábban, de azért ne erőlködve s ne fülsértően. A mássalhangzó alkalmazkodásnak van helye a kiejtésben. Ezt a szót dobtam oly formán ejtjük ki, mintha doptam volna. Megkábulok szó kimondásánál szintén életbe lép a mássalhangzó alkalmazkodás. Vigyázzunk a kétszer egymás mellett előforduló mássalhangzók kimondására. Hangoztassuk mind a két mássalhangzót; mert ellenkező esetben egészen más jelentése lesz a szónak. Más a vasal, mint a vassal. A hanghordozásra is igen kell a beszédben és az olvasásnál vigyáznunk. Nem szabad minden szót egyforma hangon mondanunk ; hanem egyik szót erősebben kell hanggal kiemelnünk. a másikat pedig gyengébben. De még egy szónak szótagjait sem szabad egészen egyforma hangerősséggel mondanunk. Rendesen a szó első szótagját szoktuk erősebben kiemelni a magyarban. Valamely szónak vagy szótagnak az ilv nyomatékos kiejtését hangsúlynak mondjuk. A melyik szón az értelem, azt kell hangsúlyoznunk. A pont végén le szoktunk szállani a hanggal; kettőspontnál, vesszőnél, pontosvesszőnél csak félig. (Bemutatni.) Az elbeszélt tárgyhoz, eseményhez is kell alkalmazkodnia hanghordozásunknak. A komolyabb dolgot mérsékelten vontatva, jól tagoltan mondjuk el; a vidám dolgot már egy kissé gyorsabban, élénkebben, magasabb hangon. A kellő szüneteket is meg keli végre tartania a beszélőnek és az olvasónak. A pont után legnagyobb szünetet tartunk, a kettőspontnál, vesszőnél, pontosvesszőnél már kevesebbet. A ki beszédjében vagy olvasásában ezen szabályokat megtartja, annak beszédje, olvasása kellemes, élvezetes lesz. A mint vigyáznunk kell az egyes betűk, szók kimondására, úgy azok kiírására is nagy gondot kell fordítanunk. Vigyáznunk kell a rövid és hosszú magánhangzókra. 3*