Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1889
— 38 — a legtikkasztóbb forróság uralkodik, néhány óra alatt az örök hóval fedett hegycsúcsokra juthatunk. Magassági és égalji tekintetben általán véve három övet különböztethetünk meg: a meleg övet vagyis a partvidéket s a feltérség alsó lejtőségeit körülbelül 970 meternyi magasságig; a mérsékelt övet, az az a feltérség magasabb párkányait körülbelül 1950 méternyi emelkedésig s végre a hűvös övet, az az a legmagasabb fekvésű belső laposokat és hegyes vidékeket. A forró parti lapályok egészségtelenek, kivált a sárgaláz uralkodik ott, A mérsékelt és hideg öv ellenben egészséges, amott úgyszólván folytonos tavasz van, emitt a téli hideg már érezhető, mindazáltal az ország déli vidékein a hó és fagy csak a legmagasabb hegyeken fordul elő. Télen a feltérségen és a nyugoti lejtőségen ritkán, a keleti lejtőségen pedig gyakrabban esik. De legbővebb esők az egész országban júliusban és szeptemberben járnak. Ekkor a különben gyakran száraz folyómedrek mindenütt megtelnek, valamint a mesterséges viztartók is, sok helyen források fakadnak, sőt néhol uj, de múlékony tavak is támadnak. A növényvilág is juliusban és szeptemberben diszlik legnagyobb pompájában; ekkor tarka növénylepel takarja a földet ott is, hol előbb s utóbb meztelen kopárság volt. Mexico növényzete általában igen gazdag és változatos. A partiapályokon s az alsó lejtőségeken a forróövi növények buján tenyésznek: a roppant levelű pizang, a kakaó és czukornád, a rizs és pálmafa, a sokféle mimózák és az ezerféle élősdi és kúszónövények, a gyógyszerül szolgáló jalapa, a vaniliát szolgáltató szépvirágu kúszónövény; a jatrofa és ananász, az indigocserje és kávébokor, végre a festékül szolgáló campeche-fa. A partoktól 70—100 kilométernyire beljebb eső magasabb lejtőségen tölgy-, mirtus-, babér- és narancsfák, továbbá magnoliak, fügefák, euforbia- és harasztfák diszlenek, melyeknek törzseit orchideák, bromeliak s másféle élősdi és kúszónövények lepik el. Végre a legmagasabb feltérségeken a tropikus és subtropikus sövények helyét a mérsékelt és hideg övek növényei foglalják el. Ott nyilnak a viola, szironták és tárnics, az erdők