Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1889
— 33 — háború kitörése és ama szerencsétlen rendelet kibocsátása miatt halálra Ítélték; Juarez bűnhődésül Asteaga tábornok elitéléseért megerősítette ezt és Miksa császár 1867. jun. 19-én Queretaroban agyonlövetett. Nyugodtan halt .meg, mert meg volt győződve, hogy mindig a legjobbat akarta, valóban fenkölt gondolkozású, erkölcsös és becsülésre méltó fejedelem volt, ily kétes kalandra egyáltalán nem született. Mejia és Miramon vezérei követték a halálba. Juarezt ezután nagy többséggel törvényes elnöknek választották, mely méltóságot élete végéig sikerült megtartania, habár a pártoskodások folytonosan nyugtalanították is. Az 1857. február 3-án hozott alkotmány szerint, mely a császárság megdöntése után ismét életbe lépett Mexico szövetséges köztársaság ; a törvényhozó hatalom és legfelsőbb szövetségi kormány a congressusra és minden negyedik évben választandó elnökre ruháztatott. A congressus két részre oszlik: senatusra és képviselőházra, melyek mindegyikébe 40,000 ember választ egy követet. A minisztérium hat miniszterből áll: kül-, bel-, igazság-, pénzügyi, hadi s tengerészeti és közlekedési miniszterekből. Az igazságszolgáltatást a legfelsőbb igazsági törvényszék gyakorolja, melynek elnöke a miniszter, azonban sajnos, ezen törvényszék nem volt képes az igazságérzetet a nemzetben felébreszteni, melyet a folytonos zavargásokban elvesztett A köztársaság a római kath. vallást fogadta el államvallásnak a felekezeti vallások nyilvános gyakorlásának kizárásával. Három érseki széket állítottak föl : Mexicoban, Mikoacanban és Quadalajárában. Az oktatásügy igeu szomorú lábon áll, 1864 óta minden államnak saját gondjára van bizva, egyedül a főváros intézetei vannak állami kezelés alatt. A népesség háromnegyed része a legelemibb oktatás nélkül szűkölködik, a legújabb korról hü adatok e tekintetben még hiányoznak. Területe 27 államra és két kerületre van osztva, kiterjedése: 1.946,292 km' 2. Kiterjedése tehát majdnem hatszor nagyobb mint Magyarországé, de népessége aránylag kevés, csak 10.448,000, esik egy km^-re 5 lakos. Ez is nagyon különböző elemekből áll: európai, leginkább spanyol származású fehérekből, indiánokból, négerekből és mindenféle vegyesvérü embe3