Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1887

— 82 — Valamint' Róma istenei között Jupitert tartották a legfőbbnek, ugy az istenek flamenei s egyéb papjai kö­zött is, legalább méltóságára nézve, ha hatalmára nem is, legfőbb vala a fiamén Dialis. 0 olyan, sőt nagyobb tisz­teletben részesült mint bármely imperiummal biró tisztvi­selő; curulis széke s bíborszegélyű^ tógája vala, lictor ki­sérte, tagja volt a senatusnak, Mars és Quirinus flamenei­vel együtt részt vett a pontifexek tanácskozásaiban s mél­tóságát élte fogytáig megtartotta. Ámde tőle is elvárták, hogy különös tisztaságra s életszentségre (már a milyen a pogányoknál lehetséges, a hol magok az istenek sem voltak szentek, a hol tehát csak a szivbe oltott becsület­érzés fcoka a feddhetetlenségnek) törekedjék, mint a ki folyton az istenek at}'jának, az állam főgondviselőjének tüzhel}~e körül forog. Azért nem volt szabad különösen éjjel Rómát elhagynia, lovagolnia, csatára fölkészült sere­get megnéznie, esküdnie '), gyürüt viselnie, ünnepen dol­gozót látnia 2), hullához még közelítnie sem stb. stb. Minden nundinae alkalmával tartozott eg} T kost ál­dozni Jupiternek. Ha valaki megkötözve jött lakására (Flaminia), annak békóit levették s azokat kidobták; ha pedig ostorozásra vittek valakit és a flamen Dialissal vé­letlenül találkoztak, a büntetést másnapra halasztották. Mig a flamenek mind elveszték hivatalukat, ha mu­lasztást követtek el, vagy még akkor is, ha ünnepélyes müködésök alkalmával süvegök (apex) véletlenül leesett a), addig a flamen Dialisnak csak akkor kellett lemondania magas hivataláról, ha neje, a flaminica (Janó papnője) meg­halt. A flamen Dialisnak confarreatio utján létrejött há­zasságból kellett származnia s magának is igy nősülnie s másokat is ő adott igy össze a pontifexek s augurok je­lenlétében, áldozatok bemutatásával és imák végzésével. ') Mert a törvényszék előtt puszta szava is eskünek vétetett. 2) Ha ünnepen dolgozót látott, arra birságot szabhatott, s hogy ez ne történjék, praeclainitorok hirdették előtte, hogy mindenki hagyjon fel mun­kájával. Val. Max. I, 2.

Next

/
Thumbnails
Contents