Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1887

— so — lies- és Titiesekből kettenként); az Ogulnius testvérek (néptribunok) törvényjavaslata következtében ezekhez még négy plebeius pontifex járult (300. Kr. e.); Sulla 15-re egészíté ki a collegiumot; Caesar pedig még egy tizenhatodikat adott hozzá, A császárok idejében számuk változó vala; mert egy tanácshatározat következtében a császár levén a pontifex maximus, az számukat kénye-kedve szerint növelte, vagy csökkentette. Ha mindjárt tan ácshatározat következtében adatott is át hivataluk, az mégis egysze­rűen csak császári kineveztetés utján töltetett be. A pontifexek collegiumához tartozott még a három kisegítő és „scribae-"nek nevezett kisebb pontifex, a kik szintén részt vettek a collegium tanácskozásában s tény­kedésében, habár némelyek szerint nem szavazhattak is. Ezeknek különös kötelességök volt az uj holdat figyelem­mel kisérni s akkor Junonak áldozatot bemutatni. Mind a nagyobb, mind a kisebb pontifexek állása cooptatióval töltetett be: vagyis az elhunyt pontifexek helyett a collegium maga szemelt ki alkalmas utódot '), ha lehetett, az elhunyt fiát; mig a pontifex maximus a comitia tributákon választatott a pontifexek közöl. Minthogy a pontifexek tanácskozásain a három nagy fiamén 2) és a rex sacrificulus is részt vett, azért némely irók ezeket is a pontifexek collegiumához sorozzák. 4. Fl um in cs. Nevöket némelyek a flamenek által az isteneknek bemutatott áldozatot megemésztő tűznek fuvásából (flare), mások pedig az áldozatoknál és mindenütt viselt fejszalag­jokból (filutn) akarják kimagyarazni. A három nagy fia­ment Numa rendelte. Az egyiket, a legfőbbet, az állam főistenének, a római nép geniusának: Jupiternek; a má­') Cn. Domitius tribun (104-ben Kr. e.) a collegiuinoktól (pontifexek, augurok, decemviri sacris faciendis) a néphez vitte át a választás jogát. Suet. Ner. 2. De Sulla ismét visszaadá nékik azon jogot, hogy a köztük . támadt hézagot magok egészítsék ki cooptatio utján. Ascon. ad. Cic. ^J Cic. de harusp. resp. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents