Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1884

— 34 — vádi esetekben, mint az most több tekintélyes tudóstól állíttatik. Hogy ne említsük bővebben azon esetet, melyet Diónál olvashatunk (39, 7.), és a melyből látjuk, hogy a consul is oda hathatott, hogy a vádlott ellen fölhozott panaszt a praetor el ne fogadja; hanem inkább térjünk át a néptribunusok e nemű intercessiojának megfigyelésére: olvassuk ugyanis Svetoniusnál, hogy a néptribunusok ismert hatáskörüknél fogva kieszközölték, hogy a quaesitor a Caesar ellen fölhozott vádakat ne fogadja el, hanem utasítsa vissza, S vet. vit. Caes. c. 23.: Functus consulatu (Caesar) in provinciám abiit et statim quaestor ejus in praejudicium aliquot criminibus arreptus est. Mox et ipse a Lucio Antistio tribuno pl. postulatus appellato demum collegio obtinuit, cum rei publicae causa abesset, reus ne fieret. — A mi a dolog lényegét illeti, hogy miért, micsoda törvény ereiénél fogva és miféle quaesitornál vádoltatott be Caesar, semmi módon sem látható be; de hogy itt bűnvádi nyomozásról van szó, mely a rendes törvénykezési processusnak első stádiumát képezte és hogy legkevésbbé sem értendő a nép által kitűzött törvénykezési határnap, a „postulatus et reus fieri" szavakból eléggé kiviláglik. Hasonló példákat találunk Liviusnál 9, 26. — Cicerónál, Cic, in Vat. c. 14.: Quaero etiam illud ex te, quod privatus admisisti, — postulatusne sis lege Licinia et Junia ? edixeritne C. Memmius praetor ex ea lege, ut adesset die tricesimo? quum is dies venisset, feceritne, quod in liac republica non modo factum antea nunquam est, sed in omni memoria est omnino inauditum? Appellarisne tribunos pl., ne causam diceres? — appellarisne nominatim pestem illius anni, furiam patriae, tempestatem reipublicae Clodium ? qui tarnen, quum jure, quum more, quum potestate judicium im-